Jelenlegi hely

Megkezdődött a néptánc oktatás a Dévai Szent Ferenc Alapítványnál

/ Ciceri Attila /
ciceri.attila képe
Szeptember 14-én megkezdődött a 2015/16-os tanév. A gyerekek nagyon lelkesen, frissen és kipihenten indultak neki az iskolakezdésnek. Az iskola 3 km-re fekszik az Alapítványtól. Az 1-2. osztályosok kis busszal, a nagyobbak gyalog teszik meg minden nap ezt a távot. Az iskolakezdéssel a néptánc tanítás is megindult. Az dévai házakban közel 250 gyerek lakik. Korosztályra lebontva 6 csoportra lettek felosztva, hogy saját képességeikhez mérten ismerkedhessenek meg a néptánc alapjaival.

A középiskolásokból álló csoportban már többen táncoltak korábban, így nagy lendülettel fogtunk neki a munkának még a hivatalos iskolakezdés előtt. Ebből a csoportból 3 pár már adott is egy rövid műsort az egyik német támogató csoportnak. Nagyon lelkes, talpraesett, tehetséges fiatalokból áll a csapat. A próbák nagy munkával, jó hangulatban telnek. Jó példa ez a fiatalabb generációnak, hiszen az alapítványnál a kisebbek nagy áhítattal néznek fel az idősebbekre.

A gyerek csoportokkal először népi játékokkal, mozgásfejlesztéssel, ritmusgyakorlatokkal készítjük elő a tánclépések elsajátítását. Nagyon élvezik a foglalkozásokat, és türelemmel, barátságosan állnak a munka előtt. A gyerekek mellett a nevelők is kezdeményezték, hogy nekik is heti két alkalommal, délelőttönként legyen táncórájuk. Ez azért is fontos, mert nem csak kívülről tudják figyelemmel követni a gyerekek munkáit. A nevelői kötelezettségek mellett rendszeresen, lelkesen járnak próbára.

A következő hetekben a szüreti bálra készülünk egy táncos produkcióval. Már hagyománnyá vált, hogy minden évben a Szent Ferenc Alapítvány gyermekei is készülnek egy saját műsorral. Egyre több a jelentkező, és lassan a próbák is megkezdődnek. Korosztálytól függetlenül mindenki aktív részese lesz a műsornak. A táncórák május közepéig heti rendszerességgel zajlanak.