Jelenlegi hely

Mert sportolni jó

/ Barna György /
barna.gyorgy képe
Heti rendszerességgel az alsós korosztály részvételével sporttevékenység folyik a Téglás Gábor Elméleti Líceum sportpályáján. A szakkör minden héten, pénteken, már több mint két hónapja töretlenül zajlik a fiatalok nagy örömére.

Az első négy osztályban, valamint az előkészítőben, pont abban a korban vannak a gyerekek, amiben szinte egész nap bírják szuflával, rengeteg energia van bennük. A jövés-menés benne van a hétköznapjaikban, de talán ezzel a szakkörrel kicsit kiegészítődik a mozgás és a sportolás iránti igényük, valamint kiderülhet, hogy egy-egy gyereknek milyen sporthoz van érzéke, érdemes-e esetleg többet foglalkozni a készségei továbbfejlesztésével.

Jelenleg a különböző mozgáskoordinációs valamint csapatjátékot fejlesztő gyakorlatokon kívül dominálnak a labdarúgás alapjait boncolgató feladatok, hiszen a gyerekeke többsége fiú, aki oda van a fociért. A kellemeset a hasznossal összekötve folynak az edzések hétről hétre töretlenül. Lehetőségük van hozzászokni, hogy milyen egy csapatban játszani, edzeni, hogyan kell az „edző” utasításait követni, hogy oda kell figyelni a másikra, valamint, hogy a szakkör keretein belül nincsenek rangsorok, mindenki egyenlő.

Közeleg a tél, és a szabadtéri szabadidős napsütéses mozgást felváltja a beltéri, kicsit a lehetőségekhez alkalmazkodó edzések sorozata. Az viszont biztos, hogy amíg van érdeklődés, és vannak alsó tagozatos gyerekek az iskolában, addig mindenki tudja, hogy pénteken a mozgásé a délután, mert sportolni jó.