Jelenlegi hely

Minden jó, vége jó

Mesével indult és záródott az elmúlt néhány hónap is Bukarestben.

/ Tóth Noémi /
toth.noemi képe
A MeseMeseMátka felolvasó sorozat május utolsó hetében egy mesemaratonnal zárult, amikor is Benedek Elek: Vége jó, minden jó című, több fejezetből álló mesetörténetét dolgozták fel az ösztöndíjasok. Az egyes napokon közel egy órányi résztörténetek érkeztek, melyek felolvasásában az ösztöndíjasokon túl a bukaresti Ady Endre Elméleti Líceum diákjai is részt vettek.

 

Azt gondolom, hogy mindannyian szeretjük a meséket. Itt Bukarestben megannyi közös élményünk lett a mesékkel kapcsolatban az Ady Endre Elméleti Líceum diákjaival. Például szeptember 20-án a XV. Országos népmese-konferencia: "Élőszóval az olvasásért" elnevezésű programot itt rendeztük meg. Benedek Elek születésének 160. évfordulójára rengeteg mesefelolvasással készültek a diákok, majd ezt a mesehallgatási kedvet októberben Berg Judit író-olvasó találkozója követte. Novemberben a Legendárium csodaláda mesedarab is hatalmas sikert aratott, mind a szülők, mind a gyermekek körében.

Munkámban szorgalmazom a mesék történeteinek felélesztését és továbbadását, melynek nagyon mély tanító hatása van, hiszen a mesék oldják, vigasztalják, megnyugtatják a gyermeket. A belső kép ugyanis feldolgozás, indulatok, vágyak, szorongások, ismeretek feldolgozása, ezért kell mesélni este, vagy ha beteg a gyerek. Ettől lemegy a láza, testileg-lelkileg ellazul, megnyugszik, gyorsabban gyógyul.

Amikor márciusban megváltozott az életünk, az ösztöndíjasokkal összefogva új utat találtunk magunknak, hogy a közösségeinkkel ne veszítsük el a kialakított kapcsolatot. Így együtt összefogva 2020. április 3-án megalakult a MeseMeseMátka csoport, hogy online meseolvasás terén erősítsük egymás munkáját. Ennek lényege a folytonosság, a meseolvasására való buzdítás ezekben a „bezárt” napokban. Szerettük volna ezzel a kezdeményezéssel diákjainkat is mesefelolvasásra sarkallni.

Büszkeséggel töltött el, hogy a bukaresti Ady Endre Elméleti Líceum növendékei is csatlakoztak az online mese felolvasásokhoz. Mesét olvasott fel például Szebeni Julcsi, aki a Pletykás aszonyok című rövid tréfás mesét adta elő. Bogács Katika, Bogács Erzsike, Veres Nóra és Orsós Jázmin - Benedek Elek: Vége jó, minden jó - című hosszú meséjét olvasták fel a gyermekeknek. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptak, mind a bukaresti diákok, mind pedig az ötlet.

https://www.youtube.com/watch?v=0Mxr1Guspnk&t=50s

https://www.youtube.com/watch?v=tTqgUL89_ZA&t=136s

Hogyan lehet ezeket a meséket megtekinteni?

A YouTube linket a FB oldalon és azok csoportjaiban, WhatsApp csoportokban a #MeseMeseMátka valamint a #psp hashtagek megjelölésével tudjátok visszanézni.

Vagy ezen a linken.

 

 

#Szoba-mesék: szerepjátékos mesejáték

A másik online mesecsatornánk az ún. Szoba-mesék volt, melyet az ösztöndíjas társaimmal összefogva hoztuk létre. Meséket dolgozunk fel és játszottunk el, olyan módon, hogy ki-ki az otthoni környezetében felvette a saját jeleneteit, majd a beérkezett anyagokat összevágva egy szórakoztató mesejáték lett a végeredmény. 5 mesénk készült el ilyen formában, például a Macskacicó, Nyúl mint tolmács és a Cyber-mese, melyet #szoba-mesék#psp hashtag megjelöléssel visszakereshettek a YouToube csatornán is.

Az alábbi képen néhány ösztöndíjas társam szerepel, melyen az online mesékről értekeztünk.

 

Köszönet illeti Simon Andrea és Bucz Júlia ösztöndíjas társaim ösztönző munkáját, akik összefogták a mese-csoportokat. Bővebben erről itt olvashattok még

https://www.petofiprogram.hu/hirek/szobamesek?fbclid=IwAR0POq2-85KP-MVUSjWl9411WaRgDhxRI1P8zKtPM0MPOGFPcs5lD_4xnjA