Jelenlegi hely

Mókával és kacagással fűszerezett lelki táplálék

II. Fogarasföldi Ifjúsági Találkozó

/ Görcsös Katalin /
gorcsos.katalin képe
Második alkalommal rendezték meg a Fogarasföldi Ifjúsági Találkozót. A környékbeli magyar fiatalok összejövetelének, 2018. november 10-én a Halmágyi Evangélikus-Lutheránus Egyházközség adott otthont. A nagymohai, apácai, fogarasi és halmágyi fiatalok játékos, vidám hangulatú, tanulságos lelki napnak voltak a részesei.
Lelki kreszIsmerkedésVakvezetésTáncház

A délelőtti gyülekezőt követően a halmágyi evangélikus templom történetéről tartott egy rövid összefoglalót Bandi Márta lelkész, majd a nyitóáhítaton a nap igéje: "Állíts magadnak jelzőoszlopokat, rakj le útjelzőket.” (Jeremiás 31:21a) köré gyűjtött gondolatokban arról beszélt, hogyan találhatjuk meg az Isten által számunkra rendelt utat. Rövid szünetet követően Görcsös Katalin ösztöndíjas szórakoztató, ismerkedő játékokkal és kreatív feladatokkal várta a résztvevőket, akik nyitottan és fantáziadúsan oldották meg azokat. Majd a templomban kiépített vakpályán azzal szembesülhettek, milyen, amikor másnak adják át az irányítást. Bátran néztek szembe az akadályokkal és a végén mindenkinek sikerült levonnia a saját tanulságát. Ezt követően Bandi Márta és Simon László lelkészek egy kötetlen beszélgetésben mélyítették el az áhítaton elhangzottakat. Az estebéd elfogyásztása után táncházban szórakoztak a fiatalok. A nap végén Bandi Attila lelkész kérte Isten áldását a résztvevők életére és a hazavezető útjukra.

Reméljük, a találkozón elvetett magokat lelkiismeretesen gondozzák magukban a fiatalok és a saját útjukat is olyan merészen járják végig, mint a vakpálya útvonalát.

A következő találkozóra is visszavárjuk a csapatot!

A találkozó sikeres megvalósításában Buchwald Patrícia és Kolumbán Zsolt ösztöndíjasok is közreműködtek. A rendezvény a Communitas Alapítvány, Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, RELE-Halmágyi Egyházközség támogatásával jött létre.