Jelenlegi hely

Most (K)kőhalom

László Gyula szülőházának őrei

/ Halász Hargita /
halasz.hargita képe
Az értékmegőrzés az egész Kárpát-medencében fontos, a szórványban viszont ez kiemelt szerepet játszik. Tudatában lenni annak, illetve segíteni táplálni azt a reményt, hogy a szórványból is sokra lehet vinni, fontos emberré lehet válni, nagyban hozzájárulhat egy pozitív példakép akinek ez már sikerült.
Szovátán kutatnak a csapat tagjaiA sajtóban népszerűsítik az örökbefogadott épületetMikulásos meglepetés az épület mai lakóinakLászló Gyula rajzait mutatják be a helyi közösségnek

Kőhalom régen sem volt színtiszta magyar település, leghíresebb szülöttje, László Gyula viszont annál inkább szolgálta a magyar embereket és kultúrát egész életében, de még azután is. Az utóbbihoz persze szükséges, hogy emléke, munkássága elevenen éljen bennünk, ma élő magyarokban. Ebben az utóbbi hónapokban sokat segít a kőhalmi St. O. Iosif Líceum Most K(k)őhalom nevű csapata az Örökségünk Őrei-Fogadj örökbe egy műemléket program keretén belül.

Örökségünk Őrei programról

A program 2012-ben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Szórvány Cselekvési Terv részét képezi, mely elsősorban diákokat, iskolákat céloz meg. E kezdeményezés célja többek között a szórványban és interetnikus környezetben élő magyar közösségek identitástudatának megőrzése és fejlesztése valamint az összetartozás érzésének kialakítása és fenntartása.

Most K(k)őhalom csoport története és tevékenysége

A kőhalmi líceum magyar tagozatának elhivatott tanárai Szegedi Mária, Esztergáros Mária és Miklós Levente hívták fel a diákok figyelmét a lehetőségre, hogy örökbe fogadhatnak egy műemléket. Magától adódott, hogy László Gyula szülőháza lesz az, hiszen sokan naponta elmennek az épület mellett, amit a legtöbben csak árvaháznak” hívnak, és nem tudják, hogy ki töltötte ott gyermekkorát száz évvel ezelőtt. László Gyula írta, hogy gyermekként büszkék voltak arra, hogy Kőhalom benne van a Himnuszban: Vár állott, most kőhalom. Innen jött a csapat nevének ötlete. 2019 októberi megalakulások óta számos kreatív és hasznos tevékenységen vannak túl.

A csapat tevékenysége

Először megkeresték az épületet, majd bemutatkoztak és bemutatták az épületet a sajtóban, több közösségi felületen, melyek közül a legaktívabb a Facebook-oldaluk. A világhálón kívül is népszerűsítették a szülőházat Kőhalomban és környékén, szórólapok osztogatásával. Sokan az idősebb korosztályból is meglepődve olvasták, hogy a híres régész, történész városuk szülöttje. Az elhivatott csapat kutatott, keresett, olvasott László Gyula gyermekkoráról, amiből megtudták, hogy mikor és hogyan tudták meg az előző század kilencvenes éveiben meg, hogy hol is van az a kapualj, ahol játszadoztunk”. Erről kisfilmet is készítettek.

A licisták jeles napokon sem tétlenkedtek. A magyar nyelv, a magyar kultúra és az anyanyelv világnapján is megszólították a helyi közösséget a szülőház előtt. 

László Gyula szülőházában most gyermekotthon működik, Mikuláskor meglepetést vittek a fiatalok a lakóknak. A kőhalmi születésű akadémikus 110 éves születési évfordulójára is készültek egy műsorral, ami a járvány miatt elmaradt, ahogy a Brassó-megyei elődöntője is a versenynek, melyre színvonalas színdarabot készítettek. Ennek ellenére, a világhálón a lelkes csapat még mindig tevékenykedik és a szívükbe zárt műemléket népszerűsítik minden körülmény között. 

A Most K(k)őhalom fiataljai már biztosan nem felejtik el László Gyulát és azt, hogy szórványból is lehet a világ magyarjait szolgálni. Remélhetőleg munkájuk által ez az üzenet másokhoz is eljut.

Itt lehet őket követni és bátorítani: https://www.facebook.com/mostkohalom/