A pacséri rendezvény névadója a helybéli citerazenekar egykori vezetője, Vörös István. A névadóhoz híven az esemény főszereplője a citera volt, de mellettük bőven jutott hely a népdaloknak, a néptáncnak és a köcsögdudának is.
A találkozón a házigazdák és a muzslyaiak mellett további 5 település, Bajsa, Bácskossúthfalva, Bajmok, Torda, Zentagunaras művelődési központja és egyesülete mutatta be tudását. Továbbá az eseményen részt vett Magyarországról Kunbaja és Borota küldöttsége is.
A muzslyai Petőfi Sándor MME citerásaiból és népdalkórusából, valamint a Tiszavirág tánccsoport táncosaiból álló 22 fős csapat mutatta be fergeteges produkcióit.
A muzslyai táncosok palatkai és szatmári táncokat adtak elő, a népdalkórus citera és köcsögduda kísérettel muzslyai népdalokat énekelt. Ezután a citerások adtak jó hangulatú koncertet Lele József vezetésével, aki szólóban is bemutatta tudását és tehetségét.
A muzslyai csapat táncával, énekével és zenéjével igazi életvidámságról tett tanúbizonyságot, mellyel bizonyították a helyiek életszeretetét és humorát.