Jelenlegi hely

Népdalverseny győzelemmel tértek vissza a lányok és életre szóló élménnyel gazdagodtak!

/ Ferencz Orsolya /
ferencz.orsolya képe
A XIV. Tiszta Forrás Népdalvetélkedő 2015. október 3-án került megrendezésre Sepsiszentgyörgyön az Eufónia Kulturális Egyesület szervezésében! Kerekes Kinga és Szabó Helga a Segesvári Mircea Eliade Főgimnázium magyar tagozatának 10. osztályos diákjai éremmel tértek haza. Kerekes Kinga 2., Szabó Helga 3. helyezést ért el.

A versenyre 20 népdallal kellett benevezni, 1 szabadon- és egy, a zsűri által választott dalt kellett előadni. A népviseletben való megjelenés kötelező volt.

A lányokkal már 1 hónapja együtt dolgozom, érkezésemkor elsőként jelentkeztek hozzám magánének órára, így sikerült őket és fiatalságuk ellenére, mélyről fakadó gondolataikat közelebbről is megismernem. Gyerekkoruk óta a Kikerics Néptáncegyüttes táncosai, így már korán megfertőződtek a népzenével, a népdallal. A dalok felkészítésében néptánc mesterük, Varró Huba táncoktató is segítségükre volt. A sikeres szereplés után a lányokat kérdeztem élményeikről, tapasztalataikról.

Kerekes Kinga, Szabó Helga

Kerekes Kinga, 2. helyezett:

- Ilyen sikeres szereplés előtt, vajon volt-e lámpalázad Kinga? 

- A kezdeti nyugalom a verseny kezdetével elmúlt, egyre jobban úrrá lett rajtam az izgalom, de a színpadon sikerült legyőznöm és helytállni. Az eredményhirdetés utáni érzéseimet nem tudtam szavakban elmondani. Meglepődtem, de kellemesen. Olyat éreztem, mint még soha, néhány könny is kicsordult a szememből. Boldog vagyok!

- Szeretnéd-e a jövőben is megmérettetni magad? Fontos-e a részvétel, kell-e a visszaigazolás arról, hogy jó úton jársz? 

- Szívesen elmennék még több megmérettetésre, mert életre szóló élmény lehet minden alkalom. Gyönyörű hangokat hallhattam és tanulhattam mástól. A legérdekesebb számomra az volt, hogy a díjazás után a zsűri mindenkinek névre szóló kiértékelőt mondott. Ez segít a jövőben, hogy hol kell még javítani, ahhoz hogy még jobbak legyünk. Érezem, hogy jó úton járok. ..nagyon szeretek énekelni!

- Számodra összefonódik a tánc a dallal. Mégis, melyik a szíved csücske?

-  A tánccal kifejezem az érzéseimet ugyanúgy, mint a dallal. Velük élek. Mégis a dal, a szívem csücske. Imádok dalolni. Mit is mondhatnék erről? Olyat érzek, amit nem tudok elmondani!

Szabó Helga, 3. helyezett:

- Izgultál-e, Helga, hiszen első megmérettetésed volt? 

- A terembe érve az öröm állapota fogott el. Öröm, hogy ott lehetek. Tele új élményekkel, izgalommal. A zsűri által választott dalnál próbáltam nem pánikba esni és átgondolni a részleteket. 

- Számítottál ilyen jó helyezésre? Egyáltalán nem, váratlanul ért, mivel a helyi résztvevők csodálatos hanggal énekeltek, jó volt őket hallgatni.

- Milyen jövőbeli terveid vannak?

-  Szeretnék a jövőben is versenyekre járni. Több tapasztalatot nyertem, mint reméltem, az egyik legjobb élményeim közé sorolhatnám. De kellett a bíztatás, hogy képes vagyok rá, meg tudom tenni, hiszen csak hobbi szinten gyakorolok. 

- Neked is része az életednek a tánc. Mi áll hozzád közelebb?  

- Számomra a tánc egyik alapelve a dal. Dal nélkül nincs tánc, és tánc nélkül nincs igazi dal, ami eljutna bárki szívéhez!

További sikereket kívánok Kingának és Helgának! És reménykedve, hogy nemcsak egy hobbi lesz az éneklés, hanem élnek a tehetséggel, a lehetőséggel! Hogy amit a Jóisten ajándékba adott, azért felelősséggel tartozunk, és legyen eszközünk a hangunk ahhoz, hogy adhassunk örömöt, bánatot, mely feltölt bennünket is. És vigyük hírét a magyar dalnak, jusson el minden szórvány településen élő magyarnak, mert ez a miénk! A mi kultúránk!