Egyesek egy egész életet leélnek valahol úgy, hogy soha nem vágyódnak el. Soha nem áhítják látni a nagyvilágot, azokat, akik máshogy gondolkodnak, máshogy élnek, másban hisznek… S vannak azok az emberek, akik, ha a telefon megcsörrenne a hírrel, hogy dolog van… a távolban, rögvest fel kell kerekedni, azonnal csomagolnának, indulnának. László Attila az utóbbiak táborát erősíti. Menne… Folyton és rögvest… Menne… Nézni, látni, megismerni, átélni, megélni és továbbadni...
Déván születtél, Déván nőttél fel?
Déván születtem, Déván nőttem fel. Dédszüleim érkeztek annak idején Dévára Bukovinából és azóta jó pár generáció itt él a családunkból.
Hány évesen kezdett beszippantani a nagyvilág, a nyelvek, az utazgatás?
Örököltem. A dédnagyapám, azt mesélték róla, több nyelvet beszélt. Bíró volt itt a közösségben. Engem nagyon vonzott, milyen is lehet idegen nyelveket beszélni, aztán a suliban alkalmam nyílt szigorú tanárokkal tanulni, akik „belém verték” a nyelvek szeretetét, főleg a nyelvtant.
Melyik a kedvenc nyelved?
Több nyelvet beszélek, de igazából nincsen kedvenc nyelvem. Természetesen az anyanyelvem az első. Nagyon gazdagnak tűnik a latin és angolszász nyelvek mellett. Kiindulópontnak, azt hiszem, nagyon előnyös, hogy magyar legyen az anyanyelv.
Éreztél valaha olyat, hogy ott kell lenned, ahol éppen vagy?
Igen. Gyakran érzem azt, hogy épp akkor, ott vagyok, ahol kell legyek.
Szerinted ki vezet az utadon?
Huszonévesen kezdtem keresni Istent és a helyemet itt a Földön. Azóta úgy érzem, egyre határozottabban érzem, hogy Isten irányítja az életemet. Szerencsésnek tartom magam. Úgy érzem, hogy Isten tenyerében megpihenhetek és vele mehetek előre az életutamon.
Kihez fordulsz, mikor tanácsra van szükséged?
A párommal szoktam megbeszélni a mélyebb dolgokat, hogy a férfi, női oldal legyen benne a döntésben. Miután megbeszéltem, át is szoktam imádkozni a dolgokat. Egy kicsi időt hagyok arra, hogy meghozzam a döntésem és vállalom azt, hogy lehet jó vagy rossz a döntésem, de az én döntésem és azt végig fogom vinni.
Mi az, amit semmiképpen nem csináltál volna másképp az életben?
Úgy érzem, hogy minden, amit megéltem eddig, azok téglák voltak az életem épületében. Jó, rossz, könnyű, nehéz, szomorú, vidám dolog, ami történt, annak meg volt a helye abban, hogy én épüljek.
Miben leled örömöd ma és miben lelted egykor?
Közösségcentrikus vagyok. A család és a közösség szolgálata, ami örömet ad. Nagyon sokszor megtapasztaltam, hogy nagyobb öröm adni, mint kapni és ez az, ami vezet a hétköznapjaimban. Nekem örömet okoz, ha látom, hogy más örvend. Örvendek, hogy látom, hogy a gyerekeim is kapizsgálnak ebből valamit és ízlelgetik és próbálgatják ezt az életfilozófiát.
Ha temérdek idő és pénz állna rendelkezésedre, mit kezdenél vele?
Erre nem tudok válaszolni. Nem álmodtam soha arról, hogy milliomos legyek. Annyi élettapasztalatom van, hogy nem kívánok senkinek hosszú életet, hanem minőségi életet kívánok, hogy a hétköznapokat boldogan tudják megélni. Láttam időseket, akik nagyon szenvedtek a hosszú élettől és milliomosokat is megismertem, életem során, nem boldogabbak, mint én.
Miből merítesz erőt, motivációt?
Az imából. Már életforma lett ez. Már régóta elfogadtam, hogy nem vagyok a világ közepe, a világ köldöke. Elfogadtam a gyerekstátuszt, hogy Isten gyermeke vagyok és hozzá tudok fordulni nap, mint nap. Nem levegőbe beszélek. Érzem, hogy vezet. Nekem ez az életben elég, amellett, hogy van család meg pár barát. Az, hogy a Jóistenbe tudok kapaszkodni, az nekem óriási dolog. Az ima olyan, mint a légzés. Éjjel-nappal, bárhol vagyok.
Ha visszamehetnél a múltba, mit üzennél a gyermek Attilának?
Ne félj Attila az emberektől! Szégyenlős, magába zárkózott gyerek voltam.
Mikor változtál meg?
Hetedikes, nyolcadikos lehettem, 12, 13 éves, amikor volt egy mély élményem: láttam, hogy más megnyílik és élvezi az életet, én meg féltem lépni, hogy megtapasztaljam a nagyvilágot és akkor azt mondtam, hogy ezentúl fogok lépni, bátrabban. Akkor kezdtem sportolni, birkózni és az óriási életiskola volt számomra.
Szeretnél még valamikor birkózással foglalkozni?
Nem. Már jó ideje az élettel birkózom. A véremben megmaradt ez, mindig csodálom, amikor versenyeket nézhetek meg és a kapcsolatot tartom a gyerekkori birkózó kollégákkal. Gondolom ez végigkísér egész életemen, ez, hogy birkóztam.
Mikor érzed azt, hogy igazán élsz?
Most. Ezt tanulom és gyakorlom már egy ideje. Nem tegnap, nem holnap, hanem most. Örvendek, most neked mesélni, az előbb örvendtem a fiaimmal lenni és hallgatni, hogy viccelődnek egymással és amikor hazamegyek, örvendeni fogok, amikor a feleségem hazajön. Persze nem működik ez tökéletesen mindig, de ez az, ami végigvezeti az életemet mostanában.
Mivel foglalkozol?
Értelmi fogyatékos emberekkel foglalkozom, már több, mint 20 éve. Csodálatos dolog ezt megélni, olyan emberekkel, akik másak, akik segítségre szorulnak. Rengeteget tanulok tőlük egyszerűségből, alázatból, őszinteségből. Minden olyan dolgot, amit sajnos, az úgymond „normális” emberek között már nem lehet megtapasztalni, mert az emberek hajlamosak maszkkal járkálni a világban, nem mutatják az igazi önmagukat. Nekem óriási lehetőség ilyen emberek közt lenni, szolgálni őket a munkámon keresztül.
Melyik korosztállyal szeretsz leginkább foglalkozni?
Az évek rajtam is mennek át. Most már az idősebbekkel élvezem jobban a munkát, mert jókat tudunk nevetni. De dolgoztam gyerekkel, serdülőkkel. Amikor az élet úgy hozza, szívesen foglalkozom velük. Gyakorlom otthon is az első unokánkkal. Leereszkedni gyerekszintre és a megfelelő hangot, nyelvet megütni.
Melyik ország, város volt legnagyobb hatással rád?
Afrika, Fekete Afrika nagyon mélyen megérintett. Lenyűgöző volt látni, az ottani emberek istenhitét. A Jó napot után az első dolog, amit megkérdeznek, az, hogy állsz istennel. Ez az életük, hogy Istenbe kapaszkodnak. Ugyanezt megtapasztaltam Ázsiában is, Távol-Keleten. De örömömre, most egyre jobban látom, hogy valami történik Európában, a nyugati világban is.
Érzel hívást, hogy segíts az embereknek az Isten felé vezető útra térni?
Azt mondják, hogy senki sem próféta hazájában. Ez igaz. Sokat vagyok külföldön. Alkalmam van gyakran beszélni fiatalokkal, akik szomorúak, nem kapják a helyüket. Elmondom nekik, hogy én hogy élek. A hit érdekes kérdés lesz számukra. Mindig összeakadok olyan emberekkel, akik keresik Istent.
Könnyebb hívő emberekhez kapcsolódni vagy ugyanúgy tudsz egy ateistával beszélgetni?
Nem olyan egyszerű, de itt van az, amit Jézus felajánl, hogy szeresd az ellenségedet. Én nem ellenséget látok, hanem másságot. Az egy belső küzdelem, hogy elfogadd a másikat a különbözőségével. Ha gyakorlod, óriásit tudsz fejlődni. Nagyon könnyű olyanokkal beszélgetni, olyanokkal lenni, akik úgy gondolkodnak, mint te. A kihívás ott van, hogy olyanokkal beszélj, akik másképp gondolkodnak. Minden találkozó egy kegyelmi pillanat. Persze, mondhatjuk, hogy ha kellemetlen az ember, akkor nem olyan kellemes a találkozó. De biztos, hogy minden emberi találkozásban valami van és ez visz minket előre a fejlődésünkben. Volt egy ember, akit ismertem a templomból. Úgy csúfolták itt Déván, hogy a „temető angyala”. Mindig a templom végében húzódott meg, hogy ne lássák az emberek. Olyan mély hitet láttam benne, térdre volt borulva, fejét a tenyerébe tette, engem úgy megfogott. Mivel utazom, rengetegféle emberrel találkozom és mindenkitől tanulok valamit. Ez a célom az életben, hogy tanuljak. Ki akarok virágozni. Ezáltal többet tudok adni másoknak is.
