Jelenlegi hely

Olvasótábor

Csemadok tábor a tavaszi szünetben

/ Krupár Luca /
krupár.luca képe
2020. február 16-tól 20-ig tartott a minden éven megszervezett olvasótábor, melyen idén nyáron is lesz.
Ahai TájházEszterházy kálváriaNyilatkozók

Fekete Márta főszervezése alatt folyó kellemes kis tábor mindig felüdülés a csaknem negyven környékbeli és Magyarországról érkező gyerekek számára. Alsóbodok gyönyörű helyet biztosít a jobbnál jobb programok megteremtéséhez. Mártának Böröndi Lajosné, Galambos Erzsébet, Pongrácz Flóra, Pap Boglárka és én voltam a segítségére.

Vasárnap Éberhardról robogott a busz egészen a szállásig, a vacsora után pedig farsangi mulatságon vehettek részt a gyerekek. Fózer Dóra és általam vezetett, főleg polgári táncokból összeálló táncházban vezethették le energiájukat a gyerekek. A talpalávalót a Piros Hetes zenekar húzta. Ezután bemutathatták, milyen maskarába bújtak bele, melyet különböző módon díjaztunk is.

Nagy Tamás visszatérő táborlakó véleménye erről a napról az volt, hogy "Nagyon jó volt megismerkedni a más országban lévő magyarokkal, és megismerni a szokásaikat és viselkedési formáikat.”

     

A hétfői napunk az esti aktivitás miatt nem indult olyan üdén, de a Bogi vezette hangos, de nem üvöltő pop muzsikával megfűszerezett reggeli tornával már is felpezsdült bennünk a vér, így vígan énekeltünk a mende-monda alatt. Ezután Vikivel drótból, fonalból, gyöngyből különböző alakú kulcstartót, álomfogót, szélcsengőt készíthettünk. A délután során elutaztunk Ahára, ahol Jókai Mária néprajzkutató bemutatta nekünk a tájházat, ahol a régi edényekkel, szobaberendezéssel, szokásokkal, viseletekkel ismerkedtünk meg. Az este folyamán közösségépítő csapatjátékokat játszottunk.

,,Vicus már szinte táborlakónak számít, még a foglalkozást is együtt beszéltük meg. A tábori tradícióba számít a tájházak látogatása, amiből mindig egy kicsit hazaviszek, bár dr. Simek Viktor a Magyar Kultúra Lovagjának jobban örültünk volna.” Vitálos Etelka

          

A keddi napunk a szokásos tornával kezdődött, majd mende-mondával folytatódott és a délelőtt Böröndi Lajos játék a nyelvvel című interaktív előadásával végződött, melyen szavaink eredetét beszélhettük át játékosan. A laktató ebéd után átmentünk Nyitrára, ahol bementünk a Zsinagógában, meghallgathattuk az épület történetét, majd mivel nagyon ki lett emelve, hogy jó az akusztikája fogtuk magunkat és nagy danolászásba kezdtünk. A gyerekek nagy kedvence lett a táncház alatt tanult ,,Kék a szőlő” kezdetű szatmári dal, mely elhangzott a zsinagógában. Ezután felsétáltunk a Várba, ahol meghallgathattuk a különböző érdekes történeteket a szobrokról, kútról, és egy kis művészeti és történelmi tudást is csempésztünk a mondandókba. Az este folyamán újra közösségépítő játékokat játszottunk.

,,Lajos bácsival bensőséges kapcsolatot ápolunk, mivel kedves felesége már évek óta a tábort boldogítja. Játékosan előadta a magyar nyelvtan alapjait, melyből sok dolgot megtudtunk. A nyitrai utunk során mindig elmondjuk a kút szabályait, hogy beteljesedjenek a kívánságaink. Remélem minél hamarabb teljesülni fog az ez évi.” Vitálos Boglárka

              

A szerdai napunk a Sárga villamos tanúságos meséi után Zsapka Attila koncertjével folytatódott. A fülbemászó versek és vicces dalocskák elnyerték mindenki tetszését. Ezután a táborhelyen lévő templomot, kálváriát látogattuk meg, ahol Paulisz Boldizsár és gróf Eszterházy János sírja helyezkedik el. Ezután a szabadban bolondos játékokat játszottunk, majd rajzoltunk és társasjátékoztunk.

,,Felvidék egyik legjobb előadója kápráztatott el minket előadásával, de a nap fénypontja az volt, hogy egy dalos játékban a rekord bajnok és verhetetlennek hitt Etut (Vitálos Etelka) a Szent Szövetség (Tomi, Ati, Krisz) egy felejthetetlen párbajban letaszította a trónról.” Mészáros Krisztián

                        

Az utolsó napon a már megszokott kerékvágásban indult a reggel a tornával és a mende-mondával. Aztán pedig Ki mit tudon vehettek részt a gyerekek, ahol táncos, énekes, bűvészes, színházas előadásokat adtak elő. A mosonmagyaróvári táborozók csüggedten bandukoltak a táborban, hogy nem akarnak hazamenni. Ez nagyon pozitívan ért mindenkit. Jómagam is kiválóan éreztem magamat a gyerekekkel, felnőttekkel egyaránt, izgalmas játékokban vettünk részt, sok szép helyet megnéztünk érdemes minden éven három ilyen tábort szervezni.

,,Az utolsó napon a betegségemet elnyomva Oscar-díjra méltó előadásokat tekinthettem meg a tábor porondján, de a legtökéletesebb remekmű az ,,Apa kocsit hajt” produkció volt. Ennek az előadói az egyik oka annak, hogy évente háromszor ellátogatok a táborral az éppen aktuális helyszínre. Ezért nyáron is remélem minél több fantasztikus fiatalember és fiatal hölgy fogja gazdagítani a tábor repertoárját.” Pongrácz Tamás Achilles

A véleményeket a veterán táborlakóktól idéztük.