A Petőfi Sándor Program keretében három ösztöndíjas – Fábián Zoltán, Kincses János és jómagam – fogadószervezeteinkkel közösen egy három állomásos programsorozatot hoztunk létre.
Az összefogás jegyében a rendezvény először az Ipoly mentén valósult meg Zolinál, majd Bagoson folytatódott Janinál, végül pedig június 6-án nálunk zárul Gömörpéterfalán, a Magyar Közösségi Házban.
A családi nap célja a közösség erősítése, a hagyományok éltetése, valamint a helyi értékek bemutatása. Nagy hangsúlyt fektettünk a népi kultúra, a kézművesség, a néptánc és a közösségi élmények ápolására, valamint a fiatal generációk bevonására is.
Nemcsak az előadók képviselik a Kárpát-medence különböző magyarlakta területeit, hanem a vendégek is sokfelől érkeznek.
A délután folyamán tartalmas előadások követték egymást a bagosi kultúrházban: ökumenikus gyermekfoglalkozás Nagy Anna Mária vezetésével és Budai Attila hangszeres kíséretével, harci bemutatónk a Felföldi Dalia Iskolával, a Dörömbölő utánpótlás csoport és a Dörömbölő Néptánccsoport fellépése, Thököly Vajk szilágyzoványi költő előadása és a Szilágycsehi GézNGúzok koncertje.
Az állandó programok között szerepelt kézműveskedés, íjászkodás velünk, a Felföldi Daliákkal, a Húsvéti zsongás a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Szilágybagosi Nőszervezete jóvoltából, valamint a kézműves árusok portékáinak és ASzakkör kiállításnak a megtekintése.
A nap záróakkordjaként zenekaros nagykoncertet tartott Fábián Zoltán dr. Juhász Istvánnal és Pad Richárddal.
A Legnagyobb érték című dalnál én is közreműködtem, gitároztam és énekeltem is: https://fb.watch/GlK7-jqTRQ/
Az Őrzöm a lángot családi nap jó példát mutathat mindenki számára, hogy kellő akarattal, kitartással és egymást segítve a közösségek határokon átívelve is együtt tudnak működni egy jó cél érdekében.
Az eseményekről Zoli szemszögéből is olvashatnak:
https://www.petofiprogram.hu/hirek/orzom-langot-csaladi-nap-ipolyvisk-kozossegeben
https://www.petofiprogram.hu/hirek/szilagybagoson-sem-alszik-ki-lang
A fényképeket Hadnagy Ancsii készítette.

