Jelenlegi hely

„Ősszel érik, babám, a fekete szőlő..."

/ Molnár Balázs /
molnar.balazs képe
Idén először került megrendezésre a fehér megyei gyermek-néptánctalálkozó „Ősszel érik, babám, a fekete szőlő" címmel Gyulafehérváron.

Október 17-én, szombaton a fehér megyei magyar települések gyermek-tánccsoportjai gyülekeztek a gyulafehérvári várban, a GMGK udvarán. Az összejövetelen képviseltette magát Nagyenyed, Torockó, Torockószentgyörgy, Miriszló, Vajasd, Péterfalva, Bethlenszentmiklós és természetesen a házigazda, Gyulafehérvár. A találkozó neve adta magát, hisz ebben az időszakban nagyon sokan munkálkodnak azon, hogy a szőlőt leszüreteljék, s belőle egyik legkedveltebb italunkat állítsák elő. Így esett a választás egy igen ismert népdalunk első sorára: "Ősszel érik, babám, a fekete szőlő..."

Csűrdöngölős gyerekek

Miután miután mindenki megérkezett, dr. Gál László, az iskola igazgatója köszöntötte a résztvevőket. Elmondta, mennyire fontos a fehér megyei magyarság életében, hogy létrejött ez az esemény, s hogy ezzel egy hagyomány veheti kezdetét, amit az elkövetkező években szeretnének megőrizni. A köszöntő beszéd után dr. Kudor Kund Botond történész történelmi sétára invitált bennünket a vár területén, s a legfontosabb helyszíneken megállva elmesélte, mit kell tudnunk az adott helyszínről. Szerencsére az időjárás sem viccelt meg bennünket, tehát nemcsak hasznos információkkal gazdagodtunk, de egy kellemes őszi sétában is részünk volt, e csodás környezetben. 

A közös ebéd után az együttesek elkezdtek készülődni a nap fő eseményére, ahol mindenki megmutathatja, mit tanult az elmúlt időszakban. Miután mindenki átvonult az óvárosban található Egyetemisták Kultúrházába, kezdetét vette maga a műsor, amire a résztvevők nagyon sokat készültek. Az előadást a helyi Csűrdöngölő nyitotta meg, ezután következett a többi csoport. Az együtteseket a találkozó fő szervezője és kiötlője, Szilágyi Győri Lóránd és felesége, Ildikó konferálta fel, illetve beszédükben közösen mondtak bíztató szavakat a jövőre nézve.

Pizzázás az udvaron

A találkozó gyakorlatilag egy válasz volt az RMDSZ által szervezett "Tavaszi szél vizet áraszt"  tavaszi néptánctalálkozójára, amit már háromszor rendeztek meg fehér megyében, először Gyulafehérváron, aztán Felvincen, idén pedig Péterfalván.

A hagyományőrzés első lépése meg is történt: a jövő évben már egy többnapos fesztiválra készülnek, ahol a bemutatkozás és fellépések mellett helyet kapna a táncház illetve kézműves foglalkozás.

 A részt vevő településekben kemény munka folyik a magyarság fenntartásáért, amelynek fontos részét képezik a néptánccsoportok működtetése. Egy ilyen alkalomkor meríthetnek reményt, ösztönzést és ihletet a pedagógusok, s mindazok, akik a gyerekek fejlődéséért felelelősséget vállaltak. 

Ezúton is köszönjük Szilágyi Győri Lórándnak a szervezést és a GMGK Alapítványnak, hogy hivatalos keretet adott az eseménynek.