Jelenlegi hely

“Ősszel érik, babám, a fekete szőlő”

Gyulafehérvári gyermeknéptánc-találkozó

/ Czine Attila /
czine.attila képe
2019. október 19-én ötödik alkalommal került megrendezésre a gyulafehérvári Csürdöngölő néptáncegyüttes és vezetője, Szilágyi-Győri Lóránd néptáncoktató szervezésében, valamint a Dr. Gál László vezette Gróf Majláth Gusztáv Károly Alapítvány támogatásával a fehér megyei gyermeknéptánccsoportok találkozója a gyulafehérvári egyetemisták házának előadótermében.
A vendéglátókA nagyobb gyerekek táncaAz ügyes táncosok"Most jövök Gyuláról, Gyulafehérvárról"

A két órás előadást a házigazdák, a Csürdöngölő Táncegyüttes kezdte, a továbbiakban színpadra  lépett a vajasdi Margaréta és a Zálogos néptáncegyüttes, a miriszlói Miriszló Gyöngye tánccsoport, a torockói Szilas csoport táncosai, a felvinci Létom és a magyarlapádi Törökbúza gyermeknéptánccsoportok. A zenét a vajasdi Margaréta zenekar és a magyarlapádi Édesvegyes együttes biztosította. Az élménydús előadásokat egy közös tánc tette még színesebbé, emlékezetesebbé.

Az est jó hangulatban telt, az előadást követően a közeli református egyházközség közösségi termében szeretetvendégséggel és táncházzal folytatódott a rendezvény.

Szórvány vidékeken nagyon fontosak a hasonló összejövetelek a magyar tradíció megőrzése és az identitástudat fejlesztése érdekében. Ennek az eseménynek célja az is, hogy a környéken élő magyar gyerekek megismerjék egymást, a gyermekkori népi játékokat életben tartsák, egymástól tanuljanak, valamint a népzene és táncok révén a nagyszülőktől, idősebb táncosoktól tanult és örökölt hagyományokat folytassák.

A szervező kijelentette: "A korábbi kiadások meggyőztek arról, hogy a gyermekek körében nagy szükség van a hagyományok megőrzésére, hogy ne veszítsük el az őseinktől kapott örökséget!"

Ez az esemény az “Itt élned, halnod kell - Magyar élet a szórványban” program keretén belül valósulhatott meg, amelynek köszönhetően egy hasonló rendezvény és táncház kerül megrendezésre november folyamán, reményt adva a megmaradásnak.

Gratuláció a szervezőknek, a támogatóknak és nem utolsó sorban a gyerekeknek, oktatóknak és szülőknek.