A nyugdíjasklub november elején kezdte el működését, ahol első ízben kicsik és nagyok mind egybegyűltek és közösen hallhatták Isten igéjét és bátorító üzenetét Sungkon Parktól, a pozsonyi koreai gyülekezet lelkészétől.
A nagy érdeklődésre való tekintettel a Zselízi Református Egyház 2023. november 27-én második alkalommal szervezte meg adventváró rendezvényét.
![]()
Közös énekléssel és áhítattal kezdődött az esemény. Engem kértek fel arra, hogy meséljek milyen nálunk, Kárpátalján az ünnep várása békés és háborús időben. Így hát szó esett: történelemről, szülőfalumról, hagyományokról, ételekről, a magyarság emlékhelyeiről és hitről. Az előadást nagy érdeklődés övezte, mely lassan beszélgetéssé alakult át. Nem csak én meséltem, de a megjelentektől is sok mindent tanulhattam. Közben finom süteményeket és palacsintákat kóstolhattunk meg egy meleg tea mellett.
![]()
Az előadás után, de a beszélgetés közben adventi koszorúk és kopogtatók készültek.

