Jelenlegi hely

Segesvári klasszikus zenei koncertek - Opera és operett áriaest

/ Ferencz Orsolya /
ferencz.orsolya képe
A segesvári magyar közösség a klasszikus zenei koncertsorozat gazdag tárházából válogathat évről évre. A Segesvári Gaudeamus Alapítvány szervezésében, a segesvári Városháza díszterme rendszeresen ad helyet a színvonalas koncerteknek. Farkas Miklós tanár úr, a Gaudeamus Alapítvány tiszteletbeli elnöke kezdeményezésére 1985-ben kezdődtek a kamarazenekari hangversenyek, akkor még sokszor nehéz körülmények között. 2000-ben a Segesvári Gaudeamus Alapítvány vette át a hangversenyek szervezését a helyi polgármesteri hivatal támogatásával, amely erre a célra rendelkezésre bocsátotta a dísztermét és kitűnő minőségű zongoráját.

Évi 8-12 hangversenyre kerül sor, ahol neves művészek, kiváló együttesek lépnek fel. A hangversenyeknek nagy szerepe lett a diákok és felnőttek zenei nevelésében. Az elmúlt 30 évben több mint 200 hangversenyre került sor, amelyeken mintegy 300 művész lépett fel. Az elmúlt évad műsorából kis ízelítő: 

  • Az ARCADIA vonósnégyes dr.prof. Pop Adrian szervezésében, a segesvári „Akadémiai Zene” projekt keretében-Kolozsvár
  • Viniciu Moroianu- és Mioara Moroianu hegedű-zongora koncertje - Bukarest
  • Rémann Zoltán szaxofon kvartettje-Kolozsvár
  • Béres Melinda és Horváth Edit hegedű-zongora koncertje. – Kolozsvár
  • a CODEX régizene együttesének hangversenye - Csíkszereda

2016. május 9-én, 18 órai kezdettel Ferencz Orsolya, a Petőfi Program ösztöndíjasa és dr. Buta Árpád Attila bariton énekművész, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tanára adott klasszikus zenei áriaestet. Zongorán kísért: Páll Erzsébet, marosvásárhelyi születésű zongoraművész.

Vendégszerepelt a Segesvári Magyar Katolikus Kórus. Karvezető: Veres Lajos kántor. Zongorán kísért: Mihályi Erwin, a Joseph Haltrich diákja.

Ezen kívül fellépett a segesvári vegyes kar, vezényelt Jay Hartzler (Amerika). Zongorán kísért felesége: Mrs. Hartzler. 

A koncerten elhangzottak Mozart, Puccini, Verdi, Kodály Zoltán, Mendelssohn művei. A műsor végén nem hiányozhattak a magyar klasszikus nagy operettek: Lehár Ferenc és Kálmán Imre művei. A koncert nagy sikerű volt vastaps kíséretében. 

Felemelő volt a magyar vonatkozású díszteremben koncertet adni, ahol összejött a segesvári magyar közösség, köztük sok fiatallal. A kórusban felléptek magyarok, szászok, románok és jó volt érezni, hogy a klasszikus zene felold feszültségeket, különbözőségeket, és büszkén vállalhattuk magyar mestereink remekműveit.