Jelenlegi hely

Sok éves álom valósult meg Várdarócon

/ Mandácskó Eszter /
mandacsko.eszter képe
A várdaróciak régi iskolájából, mely több évtizeden keresztül várta a nebulókat és otthont adott a kisdiákoknak, tájház lett. A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) közreműködésének és a magyar kormány anyagi támogatásának köszönhetően újult meg az épület, és október 30-án újból megnyitotta kapuit. Az avató ünnepségen az egykori és jelenlegi diákok is megjelentek, akik az iskolában oktatott tanárok előtti tisztelet jeleként leleplezték a névsorukat tartalmazó táblát.
várdarócvárdarócvárdarócvárdaróc

"...Ti megbecsültök minden rendet,
Melyen a béke alapul.
De ne halljátok soha többé
Isten igéjét magyarul?!
S gyermeketek az iskolában
Ne hallja szülője szavát?!
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!..."

(Részlet Reményik Sándor Templom és iskola című verséből)

Reményik Sándor Templom és iskola című versével kezdődött a várdaróci tájház megnyitó ünnepsége. Ezt követően tartott köszöntő beszédet Jankovics Róbert, a HMDK ügyvezető elnöke. Megtudtuk tőle, hogy az épület tulajdonosa, a várdaróci egyházközség a házat 30 évre a HMDK rendelkezésére bocsátotta. A restaurálás megkezdésekor, 2011-ben állapota kritikus volt, 4-5 év kellett ahhoz, hogy helyrehozzák teljesen az objektumot. Jankovics Róbert kiemelte, hogy immáron több éves álom valósult meg a tájház felújításával és átadásával. "Azt szeretnénk, ha ez az épület ismét élettel telne meg, ehhez pedig minden segítséget meg fogunk adni. Legyen ez a ház a várdaróciak és minden horvátországi magyar büszkesége!" - mondta a HMDK ügyvezető elnöke.

A meghívott vendégek

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár is köszöntötte az egybegyűlteket. Avatóbeszédében a délszláv háború utáni újrakezdést, a közösségi terek, templomok, iskolák, tájházak újjáépítését, a magyarság, a magyar kultúra fennmaradásának fontosságát emelte ki. "Lehet divatos vagy állam által elismert bármelyik nyelv, helyes is több nyelven beszélni, más kultúrákat megismerni, de anyanyelvünk csak egy van, a saját kultúránk pedig a magyar, melynek az első helyen kell állnia" - hangsúlyozta.

Potápi Árpád János nyitóbeszédet tart

Végül Jakab Sándor, a HMDK elnöke is üdvözölte a vendégeket és a látogatókat. Említette, hogy ez a tájház az egész horvátországi magyar közösség érdekét szolgálja, nem csak a helyiekét. Továbbá reményét fejezte ki, hogy az épületben berendezett kiállítás büszkeséggel fogja eltölteni az itt megforduló magyarokat, és hozzájárul a magyarság megtartó erejének erősödéséhez.

Az üdvözlő beszédek után Potápi Árpád János és Jakab Sándor urak hivatalosan is megnyitották a tájházat a nemzetiszínű szalag átvágásával, az érdeklődő közönség pedig megnézhette az elkészült termeket és a kiállítást.

Potápi Árpád János és Jakab Sándor megnyitják a tájházat

Az eseményt megtisztelte jelenlétével Pirityiné Szabó Judit, a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetője, Magyar József, Magyarország zágrábi nagykövete, De Blasio Antonio eszéki magyar főkonzul és Željko Cickaj, a Bellyei járás elöljárója.

A kiállítás megtekintése után a múlt században dolgozó, oktató munkát végző tanárok tiszteletére a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fórumának közbenjárásával, egy emléktáblát is átadtak. Csapó Nándor, a pedagógusfórum elnöke a magyar hagyományokat átörökítő tanítók nemzetépítő munkáját hangsúlyozta. A látogatók a tájház bejáratánál tekinthetik meg az emléktáblát.

Potápi Árpád János és Csapó Nándor adta át az épületben tanítók emléktábláját