Jelenlegi hely

Szeben megyei óvodások a Kiskuruttyon

/ Tóth Tamara /
toth.tamara képe
A Szeben megyei óvodások december 14-én sokat nevettek, játszottak, énekeltek, mondókáztak a nagyszebeni óvoda egyik termében, ugyanis itt rendezték meg a Kiskurutty elnevezésű, óvodásoknak szóló közösségi játékversenyt.
kiskurutty_01kiskurutty_02kiskurutty_03kiskurutty_04

A Kiskurutty vetélkedő első, megyei szintű fordulóján 3 csoport vett részt, kettő a nagyszebeni óvodából, egy pedig Vízaknáról. Az idei verseny témája, vagy sokkal inkább mesehőse, Kormos István kölyökmackója, a mindenki által jól ismert Vackor medve. A nagycsoportos, vagyis 5 éves gyermekeknek különböző feladatokkal, énekekkel kellett készülniük a találkozóra: mackós dalokat, mondókákat, valamint természetes anyagból készült mackó figurát, és hangszereket hoztak magukkal. A versenyen a különböző készségeket igénylő feladatok mindegyike középpontjában Vackor állt. Fenyőágból, fakéregből elkészítették a kölyökmackó barlangját, amelyre növekvő, illetve csökkenő sorrendben tettek fel tobozokat, köveket, ágakat. A csapatszellemet erősítő játékok között szerepelt még a rímes mondókát kísérő mackós vonalrajz közös készítése, és a ritmushangszeres medve-dal bemutatása. A feladatok mindegyikéért vackor alakú jutalompontokat kaphattak a zsűritől a gyermekek, melyeknek összesítésére a végén került sor. Holtverseny alakult ki a nagyszebeni Katicák, és a vízaknai Delfinek csapata között, emiatt újabb próbák következtek számukra. Végül a nagyszebeni csoport jutott tovább a következő fordulóba.

 

A Kiskurutty játékos óvodai vetélkedő mindamellett, hogy felejthetetlen élményt nyújt a gyermekek számára, és magyar anyanyelvi kompetenciájukat fejleszti, abban is fontos szerepet vállalt, hogy a szórványban élő magyar óvodásokat (és óvópedagógusokat) közelebb hozza egymáshoz, melyre más keretek között nem lenne lehetőségük.

 

Szervezők: Fülöp Tünde Ilona, Bálint Ágota óvópedagógusok

Zsűri: Takács Gyöngyi, Ráduly János