Jelenlegi hely

Szeptembertől rendszeresen néptáncolhatnak a gyerekek Beregrákoson

/ Simoncsics Nóra /
simoncsics.s.nora képe
Kárpátalján - sajnos - nem sok néptánccsoport létezik, legalábbis a Munkácsi járásban többen is említették, hogy ezt az űrt mindenképpen szeretnék betölteni, újraélesztve a táncházak, a tánctanítás, a népdal éneklés és a népi játékok hagyományát. Az elmúlt években azonban nem találtak oktatót Beregrákosra és Munkácsra. Elsősorban ezen a területen igyekszem segíteni az érintett településeken a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasaként.
A legkisebbekKis boszorkákA nagylányok

A Munkács melletti faluban három korosztályban alakítottunk néptánc csoportokat, minden hétfőn és kedden találkozom velük. Az 1-2. osztályosokkal népi játékokat, népdalokat, mondókákat tanulunk, a hangsúly pedig a játékon van, hiszen óvodában ők kimaradtak ezekből a foglalkozásokból. A 3-4. osztályosokkal ritmusjátékokat gyakorolunk, ugróiskolázunk, Dunántúli ugrós alaplépéseket veszünk, és velük is rengeteget játszunk.

A felső tagozatosokkal 5-9. osztályig Sárközi táncokkal kezdtünk el foglalkozni. A délutáni szakkörök fakultatívak, de elkezdtek kialakulni a fix csoportok - bár a kicsiknél néha fiúk is felbukkannak, aminek mindig együtt örülünk, őket még azért lelkesíteni kell. A nagyoknál, úgy tűnik, csak a lányok aktívak, de meglepően erős, jó hangú csapat állt össze, ezért az első komolyabb táncanyagunk a Sárközi karikázó lett. Ők már nevet is választottak maguknak, így büszkén írhatom: megalakult a Beregrákosi Vadrózsák Néptánccsoport (a kicsiket egyelőre csak Rózsaszíneknek hívom, mert szinte mindig mindenki visel magán valami pinket).

Röviden, tömören: gyorsan tanulnak, lelkesek és kimagaslóan tehetséges gyerekek a rákosiak, akikkel nemcsak érdemes, de foglalkozni kell.

A próbákról további képeket itt tekinthet meg.