"A harang titkát keresem, a harang életjelét - halkuló ünnepeinkét, a fogyatkozó időét. Tehát a harangok évgyűrűit - ajkukon a fényt. Azt, amit a harang nyelve fényez-formáz minden megszólaláskor.
Nyelvében él a harang is.
Palástjának sötétjében mélyül és fölfénylik a szép anyag - sohasem lényegtelen szótól, a harang szavától. Ott csillog, ragyog, a bronzköpeny alatt, magasban fent, mélyen bent!
Ezt a fényt hozom most ki a toronyajtón magammal - élő harangok elpalástolt fényjeleit." - olvashatjuk Berecz András Kossuth-díjas előadóművész szavait a kiállítás lapjain.
2025. május 14-én estefelé 18:00-kor gyűltünk össze a Bánffy Galériában a megnyitóra, valamint hogy egyben megcsodáljuk az új kiállítást, mely Berecz András által készített képeket és az ahhoz kapcsolódó gondolatait tartalmazza. Az ünnepséget a Lendvai Zeneiskola egyik növendékének rövid műsora indította el.
A zenei bevezetőt követően a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsának elnöke, Orban Dusan köszöntötte a megjelenteket, aki kiemelte beszédében a harangok fontos szerepét a mindennapi életben és összetartó erejét.
Őt követte a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet vezetője, Soós Mihály, aki üdvözölt mindenkit, majd felolvasta a Petőfi Kulturális Ügynökség vezetőjének, Demeter Szilárdnak a levelét, aki sorait Dzsida Jenő Te haragozol című művével zárta:
"Hunyd be a szemedet a dombtetőn.
Megindulsz lassan az űrben, a kék
levegőben, az őszi lombok hervadt
szagában. Előbb csöndes úszással,
lengéssel jobbra-balra, aztán szédületes
gyorsasággal, káprázatos ívben
messzire lendülsz, titokzatos szálak
tartanak, azokon himbálózol
édesen, fájón, rettenetesen.
És delet kongat a falu harangja,
és minden kondulással egyre biztosabban
érzed, hogy te vagy a harang nyelve,
és az egész mindenség kék burája:
egy óriás harang. És öblös kongással,
testeddel, véreddel, egész valóddal
te harangozol az egész világnak."
Ezután Pisnjak Attila, művészettörténész vette át a szót, és hangsúlyozta, hogy a harang valójában mindannyiunkat megszólít. A harang egy rendkívül fontos emberi tárgy, amely mindig jelen volt az örök emlékezetben. Szólít minket, keresztényeket, imára hív, és egyben az idő múlását is jelzi. Végigkíséri életünket: a születést, a kiemelkedő történéseket, a közösségi emlékezetet, és még a halálunkat is.
Történelmünk fontos pillanataiban mindig jelen volt, mint erőteljes jel és szimbólum. Bár ma már talán nem játszik olyan központi szerepet, mint korábban, a kiállítás éppen arra hívja fel a figyelmet, hogy álljunk meg egy harangszóra, emeljük fel a tekintetünket, nézzünk fel a magasba, és egy kicsit mélyebben magunkba is tekintsünk.
A kiállítás a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsa, Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet és a Petőfi Kulturális Ügynökség együttműködésében valósult meg. A kiállítás különlegessége, hogy az összetartozás jegyében egyszerre kerül bemutatásra az egész Kárpát-medencében, így Budapesten, Felvidéken, Erdélyben és Muravidéken is megtekinthető.
