Jelenlegi hely

Szülői értekezlet Magyarfaluban

Közösségépítés

/ Kiss Csaba /
kiss.csaba képe
Szülői értekezlet
Szülői értekezlet

A szülőkkel való kapcsolattartás az egyik legfontosabb dolog a moldvai csángók oktatásában. A gyerekek toborzásában és a létszámnövekedésben fontos szerepet játszik a jó kommunikáció. Október elejétől elkezdődött a gyerek étkeztetése, ami nagyon nagy feladat. A rendszeres oktatás mellett mindennap meleg étel várja őket a Magyar Házban. 130 gyerek étkeztetése nem kis feladat, így szükségünk volt szülői segítségre is. A szülők önkéntesen jöttek segíteni az étel kiosztásában. Fontosnak láttuk egy rendszer kialakítását ahhoz, hogy minden szülő legalább kétszer sorra kerülhessen. A januárban tartott szülői értekezleten sikerült megbeszélni az éves programokat, valamint összeállítani egy listát, hogy ki mikor tud segíteni az étkeztetésben. Nagy öröm volt látni, hogy milyen nagy érdeklődéssel követik a helyi programokat. A Magyar Ház nemcsak az oktatásnak ad helyet, hanem közösségi ház szerepét is betölti, ezért igyekszünk minél több programot szervezni, ahol nem csak a gyerekek, hanem a szülők is részt vehetnek. A megbeszélés végén Polgár László, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke egy közös disznóvágásra hívta meg a szülőket amelyre február 8-án kerül sor, ezt a napot egy esti bál zárja.