Szegedi és temesvári diákok közös ünnepi műsora az emlékezés jegyében
Temesvár, október 5., délután fél hat. Készülődök a megemlékezésre. Az emlékek felelevenítésére. Edzem az eszem a tragikus eseményhez kapcsolódó történelmi tények rendszerezésével. Gondolataimban kavarognak helyszínek, nevek, arcok, számok, fogalmak. Látom magam előtt a hősök arcát, az áldozatokat, a magukra maradt özvegyeket és az édesapától megfosztott gyermekeket. Edzem a lelkemet is, de ez nehezebben megy. Elkeseredettség, bánat, büszkeség, harag ugyan dúl bennem, de ezeket az érzéseket is az eszem által ismert képek, adatok, történelmi tények váltják ki. A meg nem élt sorsokhoz köthető borzalmakat csak az eszével tudja elképzelni az ember.
Ezekkel a gondolatokkal érkeztem a megemlékezés helyszínére, Klapka György honvédtábornok szülőháza elé. Az ünnepi beszédek, az egybegyűlt maroknyi magyar közösség, és a hely szelleme valami egészen furcsa érzést váltott ki bennem. Figyeltem, hogy mi történik velem, és körülöttem. Gyerekek. Gimnazisták. Temesváriak és szegediek. Együtt. A temesvári Gerhardinum Római- Katolikus Középiskola és a szegedi Dugonics András Gimnázium diákjai közös műsorral készültek a vértanúk emléknapjára. Versekkel, dalokkal, zenével közvetítették azokat a gondolatokat, amelyeket szavakban nem lehet kifejezni. Segítettek abban, hogy az emlékezés ünnepi hangulatát a lelkemben is felidézzem, és elraktározzam. A szegedi diákok és tanáraik fontos dolgot üzentek jelenlétükkel. Testvérkapcsolatuk hitelességét és életképességét. Azt, hogy számíthatnak egymásra hétköznapokon és a nemzetet érintő ünnepnapokon is.
Hálás vagyok az élményért.
