Jelenlegi hely

Templomi koncert a "végeken" - Kiskapus

/ Ferencz Orsolya /
ferencz.orsolya képe
A XVII. Szeben Megyei Magyar Napok keretében, a Medgyesi MADISZ szervezésében, 2015. október 18-án, vasárnap, 12 órai kezdettel, Kiskapuson az Evangélikus Templomban klasszikus zenei koncert volt hallható. Az előadást színesítette 2 segesvári népdalénekes, Kerekes Kinga és Szabó Helga, akikről már esett szó korábbi cikkemben. Varga Emesével, a Medgyesen tevékenykedő PSP ösztöndíjasával közösen állítottuk össze a koncertet.

Koródi Levente tiszteletes úr felesége, Kiskapus kis magyar közössége is nagy szeretettel fogadott bennünket. A templomkertbe érve kis vendégvárással kedveskedtek nekünk és az érdeklődőknek. Felemelő érzés volt számunkra, hogy a település legrégebbi épületében, a Kiskapusi Evangélikus-Lutheránus Egyházközség  XIII. században épült templomának falai között lehettünk, és egy olyan közösségnek vihettünk egy kis csokrot, összeállítást, ahol a föld újra szomjazik, ahol várják, hogy újra kikelhessen az elültetett mag.

Öröm, szeretet, összetartozás és szomorúság, amit éreztünk. A koncert után beszélgetve, volt aki így fogalmazott: Lélekemelő volt számunkra,  hogy ide jöttek a végekre, és elhozták nekünk a művészetet. Olyan dalokat hoztak, amiket mi már nem hallunk, és olyan dalokat, amiket még soha nem hallottunk, mert számunkra nem elérhető. Táplálék volt számunkra az előadás.

Szórvány közösség él itt. Az itt lakók létszáma 5404 fő, melyből csupán 449 fő magyar.  A magyar nyelvű oktatás 2014. őszén megszűnt. Az elmúlt években a magyar osztályokat külön álló épületben, román nyelvű romákkal összezárva helyezték el. Ennek hatására a tehetősebb szülők Medgyesre, Szeben megye egyetlen magyar nyelvű iskolájába, a Báthory István Általános Iskolába viszik el gyermekeiket, mások pedig helyben, a központi román iskolába járatják a gyerekeket. 

Öröm volt számunkra adni és úgy jöttünk el, hogy hamarosan újra visszatérünk, hogy a kis magyar közösségnek erőt, hitet és erősítést adjunk zenével, szívvel, felelevenítve magyar örökségeinket. 

A koncerten a klasszikus dalok, áriák mellett nem maradhattak ki a gyönyörű magyar népdalok sem. A műsoron hallható volt Johann Sebastian Bach, Cesar Franc, Händell áriái, Kodály Zoltán népdalfeldolgozásai, valamint Wolf Péter Ave Mariája, végül közös énekléssel fejeztük be a koncertet: Kodály Zoltán - Esti dalával. 

Köszönettel tartozunk a koncert orgonista közreműködőjének is, Tóth Edit, medgyesi kántornak. Edit segesvári születésű, édesapja magyar, édesanyja szász származású. Edit is elvarázsolta a közönséget zeneiségével, kedvességével, lelki finomságával.  

Buryan Tünde, a rendezvény egyik szervezője, kolozsvári egyetemista, verssel kedveskedett szép előadásával a közönségnek. Wass Albert Üzenet haza című versét adta elő. 

"Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
a fundamentum Istentől való,
és Istentől való az akarat,
mely újra építi a falakat.
A víz szalad, de a kő marad,
a kő marad."