Jelenlegi hely

Természetesen

Kiállítás gyerekfoglalkozással egybekötve

/ Pap Boglárka /
pap.boglarka képe
M. Kiss Márti és Csicsói Nagy Géza felvidéki festőművészek, közös kiállításukat novemberben nyitották meg a Csemadok Rákosi Ernő-nagytermében Pozsonyban. Az ünnepi készülődések miatt az intézmények nem tudtak részt venni a számukra szervezett foglalkozáson. Februárban pótoltuk, végül három osztály vett részt az interaktív kiállításlátogatáson.
Természetes színező anyagokDuna utcai gyerekek munkábanA pozsonyi Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium egyik negyedikes osztályaA pozsonypüspöki gyerekek alkotnak

M. Kiss Márti Dunaszerdahelyen született, jelenleg Kisfaludon él és alkot. Saját bevallása szerint azt festi, ami őt körül veszi, s főként a családja és a falusi élet ihleti meg. Alkotásai remek játékra hívják a fiatal korosztályt is. Különös vegyes technikával készült képei gondolkodásra, kíváncsiságra bátorították az ide látogató gyerekeket. Csicsói Nagy Géza alkotói munkája igen sokrétű. Rengeteg technikával kísérletezett az alkotás során, mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a jelenlegi kiállításra nyolc különböző technikát hozott el a természet, környezet témakörében. Létrehozott egy tájházat is Csicsón.

Mi is várta a gyerekeket az interaktív foglalkozáson? 

Először is alaposan megnézték a kiállítás képeit, amihez két feladatot kaptak. Össze kellett számolni, hányféle technikát látnak kiállítva, illetve mik lehetnek azok a dolgok, amik nincsenek a helyükön, nem úgy néznek ki, ahogy egy kiállításon megszokhatták. Ezt követően megkeresték azokat a cédulákat, amiken a két festő életéről találtak egy-egy állítást, ezeket kellett a megfelelő név alá társítaniuk. Természetesen nem maradt el a kötetlenebb beszélgetés, ki is emeltünk néhány alkotást az állítások alátámasztására. Végül különböző természetes anyagokból előállított színes-szagos festékeket kellett felismerniük, s egy hatalmas papíron megjeleníteniük az osztályukat, de nem is akárhogy! A természetes festő anyagokat ecsettel vitték fel a papírra, a szokásos festéket pedig kizárólag az ujjukkal, a kettő technikát pedig ötvözniük kellett.

Szórakoztatóak az interaktív kiállításlátogatások, meglátjuk, mi lesz a következő.