A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének szervezésében létrejött idén is, immáron XXIII. alkalommal a Kőketánc énekes népi gyermekjáték- és néptáncvetélkedő Óbecsén a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben, ahol az ezerötszáz gyerek között a mieink is megmutathatták felkészültségüket és rátermettségüket a közönségnek és a szakmai zsűrinek.
Somogyi koreográfiával készült a kis csapat. Volt benne kanásztánc, különböző játékok, mint például a “Szédi-baba, kút-baba” vagy a “Tekeredik a kígyó”. A koreográfusok Balla Szabolcs és Raffai Anikó voltak, én pedig a produkció énekes részében a dalok megtanulásában és begyakorlásában álltam a csapat rendelkezésére.
A szép népviseletek a helyi varrodában készültek. A fellépésnél a gyerekek mezítláb táncoltak, a somogyi táncok tájjellemzőjeként.
Az izgalom ellenére nagyon szépen szerepeltek, az ezüst minősítést kiérdemelvén.