Jelenlegi hely

Tornaljai Városnapok - Táncszínház

/ Csízi-Kurilla Tünde /
csizi.kurilla.tunde képe
Telt ház várta a pozsonyi táncművészeket a városnapok előestéjén a Tornaljai Művelődési Központban.

Szinte telt ház várta a pozsonyi táncművészeket a városnapok előestéjén. Nem csakazért volt nagy az érdeklődés az előadás iránt, mert annak alkotója több mint 30 éve foglalkozik a felföldi táncokkal, hanem azért is, mert ahogy eddig tapasztaltam a kultúra illatára szívesen gyűlnek össze Tornalján. Először 2005-ben adták elő ezt a színdarabot, melynek segítségével a nézők mélyebben megismerhették Szlovákia hagyományos magyar, cigány, zsidó és szlovák zenéit és táncait. Mindemellett a szlovák nézőket is közelebb hozta az autentikus magyar és szlovák tánckultúrához. A szlovákiai magyar közélet ismert személyiségei vállalnak szerepet Márai Sándor, Bartók Béla, Petőfi Sándor és Kodály Zoltán megszólaltatásában, emellett sok meglepő újdonsággal is készült a táncszínház. Nehezen maradt a közönség ülve a székeken, szinte minden láb verte a ritmust, s a lelkesítő taps szinte az egész darabot végigkísérte. A remek hangulatot nemcsak a profin megkoreografált táncoknak, és a hű népviseleteknek köszönhettük, de a kiváló muzsikusoknak is (Koncz Gergely, Mester László és Lelkes Tibor), akik az Ifjú Szívek zenekarát is alkotják. Végső soron tehát elmondható, hogy méltó nyitóeseménye volt a városnapoknak és mindenki lelkesen várta a folytatást.