Jelenlegi hely

Új öltözetben

Az ünnepekre készülve megújult két emlékhely

/ Pap Boglárka /
pap.boglarka képe
Október 4-én, pénteken megnyitják a Szenczi Molnár Albert Napok ünnepségsorozatát, mely idén 50 éves. Október 6-án, vasárnap pedig báró Jeszenák János sírboltjánál, valamint Rázga Pál sírjánál az aradi és pozsonyi vértanúkra emlékeznek egy-egy koszorú elhelyezésével.
Szenczi Molnár Albert szobor megtisztításaSzenczi Molnár Albert szobor újra kifehéredikOlvashatóvá válnak a sírbolt feliratkövei báró Jeszenák János sírboltja

Szenczi Molnár Albert szobra Szenc város szívében található, s már több mint két évtizedes por és szennyeződés lepte. 2019. szeptember 27-én a Csemadok felkérésére megtisztították Nagy János szobrászművész alkotását. Ennek köszönhetően a kezdődő ünnepségsorozat nyitónapján a koszorúzáskor, eredeti állapotában láthatják a jelenlévők a zsoltárköltő szobrát.

Az aradi és pozsonyi vértanúkra a megemlékezést a Kecske-kapu utcai temetőben tartják október 6-án, vasárnap, 13:30 órakor. Királyfiai báró Jeszenák János sírboltja lepusztult állapotán már rég szeretett volna javítani a közösség. 2019 áprilisáig magyarországi támogatásból sikerült beszerezni a különböző engedélyeket és dokumentumokat, melyek után megkezdődhetett volna a műemlék felújítása. A papírok beszerzése azonban a támogatás jelentős részét felemésztette. Ekkor írt ki egy pályázatot műemlékek felújítására a szlovákiai VÚB Banka. Bár minden szálat megmozgatott a közösség, nem sikerült elnyerni a jelentős összegű támogatást. Ennek ellenére e hét végére elkészül a sírbolt középső szakasza. Újra olvashatóvá válnak a feliratok, melyek az évek múlásával megkoptak, alig voltak már láthatóak. A sírbolt részleges felújítását a nagymácsédi Štukonz Kft. végezte a Csemadok szervezésében, a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásából, a pozsonyi evangélikus közösségek és a műemlékvédelmi hatóságok hozzájárulásával.

A kft. vezetője, régi csemadokos, vállalta a Szenczi Molnár Albert szobor, valamint kvótán felül Szeberényi Lajos sírkövének megtisztítását is, ami szintén a pozsonyi Kecske-kapu utcai temetőben található. Szeberényi Lajos, ahogy sírkövén is olvasható, Petőfi Sándor jó barátjaként volt ismert.

A szenci képeket Duray Rezső készítette, a pozsonyi képeket Pap Boglárka.