Jelenlegi hely

Újraszalagoztuk!

/ Hrágyel Dóra /
hragyel.dora képe
A Kallós Zoltán Alapítvány tanulói újraszalagozták a tavalyi évben emlékül elültetett 13 gyümölcsfát.
SzalagozásSzalagozásSzalagozásEmlékül ültetett gyümölcsfa

2017. október 6-án 13 almafa ültetésével emlékeztünk az aradi vértanúkra. A fák a múltunkra, gyökereinkre való emlékezést is szimbolizálják, ugyanakkor egy válasz is az akkoriban kiadott halálos ítéletekre. Új élettel emlékezünk a hősökre!  A sétányt azzal a céllal hoztuk létre, hogy a későbbi években is itt gyűljünk össze nemzeti ünnepeinken. 

    

Az idei megemlékezésünket Nagy Imre, XI. osztályos tanuló kezdte, Aranyosi Ervin: Az aradi vértanúk emlékére című versének elszavalásával. 13 szakiskolás diák rövid részletet olvasott fel a történelmi esemény egy-egy fontos állomásáról, 1848 március 15-től 1849 október 6-ig, ezt követően pedig a kisiskolások a nemzeti színű szalaggal átkötött részleteket a fára kötötték. A megemlékezést zárta a közösen elénekelt „Kossuth Lajos azt üzente” című nemzeti induló.