Jelenlegi hely

Úton Kalotaszegen

/ Ottucsák Melinda Anikó /
ottucsak.melinda képe
A zsoboki Bethesda Gyermekotthon és Szórványiskola felső tagozatos diákjai 2015. 10. 16-án, egynapos kalotaszegi kiránduláson vettek részt. A kirándulás célja az volt, hogy megismerjék Kalotaszeg három részének: Alszegnek, Felszegnek és Nádas-mentének jellegzetességeit és összehasonlítsák azokat.

A kiindulópontunk Zsobok volt, ahol a kirándulás elején megbeszéltük a Kalotaszegről való általános tudnivalókat, az alszegi jellegzetességeket. A diákokat csoportokba osztották a kísérők: mindenki kapott egy térképet, amin jelölni kellett az útvonalat, amerre haladtunk, illetve egy interaktív feladatlapot kaptak. A diákoknak minden faluban megadott szempontok szerinti fotókat kellett készíteniük.

Az első állomás Felszeg és két települése: Magyarvalkó és Gyerőmonostor voltak.  A valkói templomba felkapaszkodva megtudtuk a templommal kapcsolatos érdekességeket, titkos befalazott járatok és templom alatti sírok történetét. Gyerőmonostoron a templomon található napóra és a kalotaszegi madárlány tanulmányozásával is töltöttük az időt.

 A Nádas-mentét Mákón és Vistán keresztül ismerték meg a diákok. A mákói lelkész bevezetett minket egy tisztaszobába, ahol megcsodálhattunk egy 250 éves szőttest, amelyet még az úri varrással készítettek. A templomban a falu történetének és a településen található legendák meghallgatása után, az egyik diák kipróbálhatta az orgonát és énekekkel búcsúztunk el a településtől. Vistán található Kalotaszeg legrégebbi temploma, és a legújabb ásatások szerint, legrégebbi települése is: már a kelták idején is lakott volt. A régi templomban a falakon csodálatos freskókat fedeztek fel, melyek restaurálása még várat magára. A vistai tisztaszobával zártuk a kirándulást. Mindkét helyen a diákok felpróbálhatták a népviselet egyes ruhadarabjait: díszes kalapokat, pártákat és bujkákat.

Az utazás során a Zsoboki Szórványiskolában tanuló, az egyes teleülésekről származó diákok voltak az idegenvezetőink, megmutatva hol laknak, milyen történeteik kapcsolódnak a faluhoz.

A tanulmányi kirándulást a rá következő héten egy Kalotaszeg-ismeretei játékos totó és a fotók közös megtekintése zárta. Diákok és kísérők számára is tanulságos, szórakoztató és élményekben gazdag kirándulás volt.