Jelenlegi hely

Üzenet 2117-be

Időkapszulát helyeztek el a Czeglédisek

/ Martin Vivien /
martin.vivien képe
"Mért félnénk, mért élnénk, ha nem egy álomért." A Czeglédi Péter Református Gimnázium tanárainak és diákjainak van egy álmuk. Hisznek benne és tesznek érte.
reformáció500reformáció500reformáció500

A lévai Czeglédi Péter Református Gimnázium testülete különös módját választotta a Reformáció 500. évfordulójának megünneplésének. 

Október 27-én, pénteken a gimnázium csapata egy 1517 méteres távot megtéve érkezett a gimnázium épületétől a református templomba, ahol ünnepélyes keretek között elhelyeztek egy időkapszulát. 

Az ünnepség elején Túrmezei Erzsébet verse hangzott el, melyet Kassai Gyula esperes úr köszöntő szavai követtek. Bemutatták az időkapszulába elhelyezett emléktárgyakat, melyek között akadt 2017-es szórólap, igével ellátott ajándéktárgy, kézzel írott levél. Ezt követően lezártuk és elhelyeztük időkapszulánkat a következő 100 évre, hogy majd a Czeglédi Péter Református Gimnázium 2117-es évfolyama betekintést nyerjen iskolánk történelmébe. Ezzel is kimutattuk, hogy mi hiszünk a felvidéki  magyarságban, és harcolunk is érte.