Jelenlegi hely

VI. Ung-vidéki magyar táncház

/ Kurdi Gábor /
kurdi.gabor képe
2018. január 19-én rendezték meg a VI. Ung-vidéki magyar táncházat Kaposkelecsényben.

A kaposkelecsényi Bercsényi Miklós Csemadok Alapszervezet jóvoltából ismét rophatták az érdeklődők a VI. Ung-vidéki magyar táncházban. A program 2012-ben indult útjára Kaposkelecsényben, az akkori Fölszállott a pávát megnyerő Parapács zenekarral. Azóta több helyszínen, több együttessel folytatódott a táncházak sora a környéken, azonban az idei kicsit visszatekintett a kezdetekre, hiszen ismét Kaposkelecsény adott helyet a rendezvénynek, és ismét a Parapács zenekar húzta a talp alá valót.

   

Pénteken kora estére várták a gyermekeket a községháza nagytermébe, ahol gyerektáncházzal, valamint játékos hangszerbemutatóval vette kezdetét a program. Az aprók programja után kezdetét vette az éjszakába nyúló felnőtt mulatság. Alaposabb ismeretek nem voltak szükségesek, csupán a jókedv és a néptánc, népzene szeretete, hiszen a lépések elsajátításában segített Veres Zoltán és Zsolcsák Eszter, akik több mint 15 éve táncolnak az encsi Csikuska Kulturális Egyesület tagjaként.