Jelenlegi hely

VII. Vince-Pince

Versenyszellem, díjnyertes borok, nótázás, jó hangulat

/ Martin Vivien /
martin.vivien képe
Idén VII. alkalommal rendeztük meg a Vince-Pince Fesztivált, a lévai és a környékbeli borászok örömére.
Vince-PinceVince-PinceVince-PinceVince -Pince

A lévai és Léva környéki magyar borászok, valamint a borkedvelő közönség is lelkesedésen várták a február utolsó hétvégéjén hetedik alkalommal megrendezett Vince-Pince fesztivált. A verseny fővédnökségét ismét Koczor Kálmán, a Balatonvin Borlovagrend nagymestere, a Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének elnöke vállalta magára, örömmel.

A pénteki napon 26 borász összesen 75 bormintát adott át a szakmai stábnak. A borászok között voltak régi arcok, akik minden éven elhozzák legújabb  "termésüket" és voltak újak is, akik először mérettették meg boraikat a szakmai zsűri által.

Másnap délelőtt a két szakaszban dolgozó szakmai zsűri dr. Palík László agrármérnök vezetésével megkezdte a borminták értékelését, s ahogyan azt később ünnepi beszédében elmondta, rendkívül nehéz volt a döntés, hiszen a minták minősége magas színvonalú volt.

A rendezvényen tiszteletüket tették  az Európai Borlovagrend Hungária Konzulátus Soproni Legációja képviselői, valamint több borkirálynő is.

Este a Czeglédi Péter Református Gimnázium diákjai nyitották meg az ünnepi műsort palotás táncukkal. Az eredményhirdetés sem váratott sokat magára, az ünnepélyes bevonulás után Wirth Jenő, a Reviczky Társulás elnökének megnyitóbeszédét követően, a borászok sorra vették át okleveleiket és díjaikat.

A százas skálán értékelt borminták legmagasabb eredményét a vámosladányi Csáki Gyula 2017-es félszáraz Peszeki Leánykája érte el 93,83 ponttal. A borok mindegyike bronz, ezüst és arany minősítést érdemelt ki. A legjobb borászok elnyerték jutalmukat, egyhetes, osztrák Alpokban eltölthető üdülés, a balatonfüredi Koczor-pincészet 2 éjszakás, teljes ellátást nyújtó üdülése, neves pincészetek borkóstolója szerepelt a díjak között. 

A hivatalos műsor lezárása után a zenészek és a közönség közös nótázásba kezdett. A résztvevők a versenybe benevezett borokat kortyolhatták, borkekszeket és csülkös babgulyást ehettek. 

A tömegeket megmozgató, közösségépítő VII. Vince-Pince fesztivál ismét elérte a szervezők célját, hiszen teltház előtt ismerték el és tüntették ki a lévai régió magyar borászait, a kötetlen szórakozás pedig alkalmat teremtett a tapasztalatcserére, egymás közelebbi megismerésére.