Jelenlegi hely

VIII. Hunyad Megyei Magyar Napok

11 helyszín, 62 program!

/ Virág Ádám /
virag.adam képe
Szeptember utolsó napjaiban, szeptember 22. - október 2. között került megrendezésre a nyolcadik Hunyad Megyei Magyar Napok rendezvénysorozat. Különböző egyházi, civil és politikai szervezetek összefogásával valósult meg, a színvonalas és gazdag programot bemutató sorozat a gasztronómia, sport és szórakozás köré épült.
Hunyad Megyei Magyar NapokHunyad Megyei Magyar NapokHunyad Megyei Magyar Napok

A programsorozat első állomása a szórványfoci elnevezésű focimérkőzés volt. Majd a Reménység ifjúsági keresztény együttes Istenes énekével folytatódott a dévai református templomban. A szombati napon került sor az egész napos szabadtéri programokra Déván. Ennek keretében kézműves vásár, gulyásfőzés, palacsintasütés és kürtőskalács várta az idelátogatókat. A Hantosi Népdalkör előadását követően a dévai Szivárvány Nyugdíjas Klub énekkara is fellépett. A néptánc előadások a Csernakeresztúri Hagyományőrző Egylettel és a topmai Dalos Pacsirtákkal folytatódott. A helyi illetőségű dévai Renaissance Együttes is nagy sikert aratott, majd a székelysors elnevezésű történelmi drámajáték vette kezdetét, a málnási Tőkés József Általános Iskola diákjainak előadásával. A nap vége felé a Barcsay Ákos díjak is átadásra kerültek. 

Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy a díjazottak között köszönthettük mentoromat Koppándi Zoltán Attilát, a dévai unitárius lelkészt, aki közel két évtizede önként vállalta szórványlelkészi feladatait. A díjban évente három személy részesülhet, aki a közösségépítő munkában kiemelkedő tevékenységet végez. Évente egy díjat adományoznak a történelmi egyházak és felekezetek képviselőinek, egyet az oktatás területén tevékenykedő személynek, egyet pedig a civil szféra képviselőinek ítélnek oda. 

Mentorom 2001-ben került Hunyad megyébe. Több mint 10 éve házigazdája a Dávid Ferenc unitárius zarándoklatnak. Lelkészi állását 2014-től tölti be a Dél-Nyugat Erdélyi Egyházközségnél. Számos egyházi és kulturális rendezvény szervezője, és a Petőfi Sándor Program beindulása óta fogad ösztöndíjasokat Déván. Gratulálunk neki a díjhoz és büszkék vagyunk rá!