Jelenlegi hely

Virágok vetélkedése

/ Jescheta Gyöngyvér /
jescheta.gyongyver képe
2025. Június 2-3-án rendezték meg a “Virágok vetélkedése” népdalénekes palánták és ifjak Kárpát-medencei találkozóját Domokos Pál Péter emlékére Budaörsön, ahol a vajdasági tiszakálmánfalvát képviseltük a kis csapatommal.
DaltanításMáriaCsoportkép a Domokos iskolábanMagyarkanizsaiak

A Kárpát-medencéből sokfelől érkeztek gyerekek és fiatalok a találkozóra, ami június 2-án kezdődött a Domokos Pál Péter általános iskolában.

Mi már vasárnap megérkeztünk a szállásra, hogy hétfőn friss erővel vághassunk neki a napnak. Délelőtt két osztályhoz, a negyedikesekhez és a hatodikosokhoz mentünk be elmesélni, honnan jöttünk, s tanítani nekik dalokat. A gyerekeknek nagyon tetszettek a viseleteink és lelkesen válaszoltak kérdéseinkre, énekelték a dalokat. Majd a közösen eltöltött ebéd után indulhatott a “vetélkedő”, ahol megmutathattuk ki mivel készült.

A nevezési lapokat mindenki maga készítette el, a külsejét saját kedve és fantáziája szerint, a belsejébe pedig a repertoárt kellett írni, amiből majd a zsűri választhat. Voltak nagyon szépek és különlegesek, s voltak olyan kislányok is, akik fiatal koruk ellenére rengeteg dallal készültek, amit a zsűri külön jutalmazott.

Nagyon sok szép hangocskát hallhattunk a nap folyamán, majd sor került a díjak átadására is, amik mind-mind különleges kézi készítésű darabok voltak, például csángóföldi táskák, gyimesi ékszeres dobozok, horgolt fülbevalók.

A napot egy közös vacsorával és táncházzal zártuk.

A másnapi helyszín a Jókai Mór művelődési ház színházterme volt, ahova újabb fellépők érkeztek.

Ezt az estét is közös vacsorával és táncházzal zártuk.

Másnap pedig a másik vajdasági csoporttal - akik Magyarkanizsáról érkeztek - és Tamás bácsival, a főszervezővel kirándultunk egyet a környéken, aztán indultunk vissza Tiszakálmánfalvára.

Nagyon örülök, hogy megismertethettem egymással a budapesti hagyományörzőket és a tiszakálmánfalviakat, így a jövőben remélem gyümölcsöző együttműködések jönnek létre közöttük.