Jelenlegi hely

Virul a közösségi élet Kaposkelecsényben

/ Balázs Lilla /
balazs.lilla képe
Tavaly lett Kaposkelecsénynek egy ifjú polgármestere, aki már megválasztása előtt ismertette elképzeléseit, és kifejtette: a közösség érdekét szolgáló terveit a falu közösségével együtt szeretné megvalósítani.
A nagyváraid MM Pódium színészei és a kaposkelecsényi pulyákVarga Miklós koncertje a kaposkelecsényi református templomban

Láthatták azt már korábban is a kaposkelecsényiek, hogy polgármesterük minden közösségi alkalmat támogat, sőt minden alkalmon részt is vesz. Legyen szó futball mérkőzésről, kártyaversenyről, óvodások előadásáról vagy éppen a három falu közti ügyességi versenyről.

Az idén szeptembertől ismét együtt tervezhettem és valósíthattam meg különféle rendezvényeket a kaposkelecsényiekkel. Tavaly ilyenkor még félszegen láttak neki egy-egy esemény megszervezésének. Idén azonban sokan saját ötleteikkel és javaslataikkal keresték meg a fiatal polgármestert.

Milyen eseményeket is tudhat magáénak az eddig csendes és félszeg, ám virulásnak indult közösség?

Októberben egy négynapos fesztiválnak adott helyet Kaposkelecsény. A fesztivál helyszínei: a református és a római katolikus templom, a felújított focipálya és a folyamatosan épülő kaposkelecsényi tájház.

A fesztivál nyitó estjére Ung-vidék számos községéből érkeztek érdeklődők. A református templom színültig megtelt. A fesztivált Kaposkelecsény református lelkésze nyitotta meg áhítattal, majd kezdetét vette Varga Miklós és gyermekeinek a színvonalas koncertje. A nézők együtt énekeltek az előadókkal. A fesztivál második napjának helyszíne a római katolikus templom volt. Itt a kistárkányi Emmánuel zenekar koncertezett és a kaposkelecsényi Petőfi ösztöndíjas tartott előadást Isten, haza, család címmel. A fesztivál harmadik napján focimérkőzés zajlott a három falu között (Kaposkelecsény ugyanis három faluból áll össze). Október 20-a, a fesztivál zárónapja volt. A színes záró program helyszínéül a tájház szolgált. Ekkor zajlott a Háromfalu Olimpia, valamint a budapesti Borsa zenekar zenészeivel együtt táncházat tartottam. A gyerekeket Tóth Olivér Artúr kötötte le izgalmas, interaktív mesével. Az fesztivál közös nótázással zárult.

Októberben megtartották a hagyományos fafaragó tábort is a tájház udvarán. A tábor eredménye a tájházban egy padlásra vezető lépcső és egy szobor, melynek felavatása 2020-ban várható.

November 12-én megemlékezett a kaposkelecsényi közösség Esterházy János grófról, aki a Magyarországtól elszakított Felvidék egyik legjelentősebb történelmi személyisége. A róla készült filmet a tájházban vetítettük le.

November 27-én, a kaposkelecsényi közösség kérésére megtartottuk első néptáncos foglalkozásunkat.  A heti rendszerességű próbák 2020 januárjától indulnak.

December 5-én a fiatalok tartottak Mikulás-napi karaoke estet a községházán. December 6-án pedig lovaskocsival látogatott el a Mikulás minden kaposkelecsényi lakoshoz. December 10-én a nagyváradi MM Pódium színészei interaktív meseestet tartottak a kaposkelecsényi apróságoknak – a rendezvény szintén telt házas volt. A decemberi időszakot a tavaly első alkalommal megrendezett adventi játszóházzal zártuk. A szervezésben és az esemény lebonyolításában Kaposkelecsény lelkes tanító és óvónői, valamint önkéntes anyukák segítettek. Az adventi játszóház során közösen játszottuk el mesés keretek között a Három napkeleti bölcs történetét. Közösen fogadtuk a Betlehemből érkező lángot. Együtt díszítettük fel a községháza előtt álló fenyőfát a játszóházban készült díszekkel és a betlehemi láng csillagszórókra osztva körberagyogta a Mennyből az angyal-t éneklő kicsik és nagyok arcát.

Kaposkelecsény közössége valóban virágzásnak indult: saját programjaikat együttes erővel valósítják meg, és közösen ünnepelhetik sikereiket.