Jelenlegi hely

A Víz Világnapja Végváron

/ Horváth Ida /
horvath.ida képe
Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 1994-ben nyilvánította március 22-ét a Víz Világnapjává, azóta világszerte ezen a napon ünneplik egyik legféltettebb kincsünket, a vizet. Március 22-én, kedden a Bánsági Közösségért Egyesület Andrássy Noémi képviseletében és a Petőfi Program temesvári ösztöndíjasa, Horváth Ida szervezésében, valamint a Soundcreation.ro támogatásával a Víz Világnapjához kapcsolódó foglalkozásokat és ismertető előadást tartottunk a végvári Általános Iskola I-VIII. osztályos diákjainak.
DíjkiosztásDiákokVetélkedőVíz Világnapja

A „Víz a mindennapokban” című előadásunkkal bemutattuk a tanulóknak a víz mint lételemünk fontosságát és szerepét mindennapi élethelyzetekben. Az előadást követően az alsó tagozatos diákoknak egy rajzversenyt hirdettünk „Mit jelent számodra a víz?" címmel egy felolvasott mese kíséretében kellett a kicsiknek elkészíteniük ötletes rajzaikat. A III-IV. osztályos tanulóknak a vízről, a víz fontosságáról kellett írniuk egy rövid történetet, novellát vagy mesét.

A felső tagozatos diákoknak egy „víz-kvíz” vetélkedőt tartottunk, ahol csapatokat alkotva bizonyíthatták megfelelő biológiai és kémiai ügyességüket a gyermekek. A vetélkedőt egy több kérdésből összeállított víz-totó, rejtvény, papírhajó készítés és kifejtendő kérdések alkották.

A diákok ügyesen teljesítették a feladatokat, a nap végén mindenki oklevél- és könyvjutalomban részesült, valamint az egészséges életmódról sem feledkeztünk meg az osztályok gyümölcscsomagokat kaptak.