11. alkalommal gyűltek össze a Kárpát-medencében működő baranta csapatok Valentin napon, azaz Bálint napon, Balassi Bálint emlékére, hogy szablyavívásban mérkőzzenek meg.
Balassi Bálint végvári vitéz, harcos. Költészetében az isten szerelem, a haza szeretete és a múzsa iránti szív-szerelem hármassága miatt nem is lehetne jobb, méltóbb személyt találni a magyar kultúrában, hogy ezt a nyugatról beszivárgott ünnepet magyarabbá tegyük vele.
2007 óta rendezzük meg a versenyt, minden évben más-más országrészben. Magyarország, Erdély, Felvidék, és Délvidék után, első alkalommal volt házigazdája az eseménynek Kárpátalja, a karácsfalvi Sztojka Líceum.
A barantás szablyavívás műanyag szablyákkal, vívó sisakban zajlik, a cél az, hogy minél több „tiszta” találatot vigyünk be az ellenfélnek, úgy, hogy ő közben ne érjen el minket. A barantás küzdelmek célja pedig általánosságban az, hogy egy embert próbáló, kemény, de nemes megmérettetés során magunkból is, és a másikból is a lehető legjobbat hozzuk ki, mind a ketten jobbá váljunk a küzdelem végére.
4 korosztályban zajlottak a meccsek. A legkisebbek, a Csikó II-es kategóriában 6-10 éves korig, a Csikó I-ben pedig a 10-12 évesek. A Kese (szakálltalan legény) és a Menyét (leány) kategórák a 13 év feletti fiúk, és lányok egy csoportban küzdöttek. A 17. életévüket betöltött férfiak pedig az Öskü kategóriában mérték össze erejüket, gyorsaságukat és ügyességüket.
A frissen alakult 4 kárpátaljai csapat szép számmal állított ki versenyzőket, minden korosztályban. Így Beregszászról 10, Csepéről 5, Nagyszőlősről 8, és Tiszapéterfalváról 8 fiatal nevezett be.
A Csikó II. kategóriában 3. Sztugyelko Dimitrij (Beregszász); 2. Nagy-Kovács Bendegúz (Nagyszőlős), 1. helyezett pedig Pfeiflauf Péter (Beregszász) lett.
Csikó I. korcsoportban 3. Szűcs Máté, 2. Schrődl Farkas, 1. Tarpai Nimród lett.
A Kesék között 3. Bakos Ferenc (Tiszapéterfalva); 2. Szilágyi Péter; 1. pedig Babau Maximilian lett.
A versenyen külön kupát kapott a "Legeredményesebb kárpátaljai versenyző". A Kese mezőny erősségét figyelembe véve ezt az címet Bakos Ferennek ítélték oda a szervezők.
Öskü kategóriában 3. Kabai Zoltán, 2. Botos Gregory Zoltán, és a Balassi Kupa 2018-as győztese Kerstner Róbert István lett.
A küzdelmek alatt, a megnyitón, és az eredmény hirdetésen Apró Anna kobzos Balassi verseket játszott és énekelt , amellyel igazi végvári hangulatot teremtett nekünk.