Jelenlegi hely

XLVI. Szenci Molnár Albert napok – Ünnepi megemlékezés és koszorúzás

/ Dancsa Anita /
dancsa.anita képe
Szenci Molnár Albert tiszteletére ünnepi megemlékezést és koszorúzást tartottak a Szenci Molnár Albert Gimnázium és Szakközépiskolában.

A XLVI. Szenci Molnár Albert napok rendezvénysorozatba idén bekapcsolódott a szenci Közös Igazgatású Magyar Tanítási Nyelvű Iskola is. A gimnázium aulája adott helyet az ünnepi megemlékezésnek és koszorúzásnak.

Az ünnepséget, Kontár Zsuzsanna, igazgatónő nyitotta meg. Köszöntötte a meghívott vendégeket, közéleti személyiségeket, a szenci óvoda, a Magyar Tanítási Nyelvű Iskola Alapiskola vezetőit, képviselőit, diákjait. Beszédében felidézte Szenci Molnár Albert életútját, munkáságát, majd a gimnázium kórusa két zsoltárt énekelt el, az intézmény végzős tanulója Reményik Sándor - A fordító című versét szavalta el.

      

Meghívott művészként, Derzsi György „Hazámnak nevezlek, Magyarország” címmel zenés-verses műsort adott elő. Előadásában meghallgathattuk Kodály Zoltán: Székely fonó – A csitári hegyek alatt című művét, Sárdy János: Adj uram című dalát, Kacsóh Pongrác: Hazámba vágyom dalművét. A pop és a rockzene műfajából Demjén Ferenc: Szabadság vándorai, Honfoglalás - Kell még egy szó, Szörényi Levente - Bródy János: István, a király rockoperából a Mondd, te kit választanál?, az Oly távol vagy tőlem, és Varga Miklós: Európa című zeneszámokat énekelte el.

A megemlékezés koszorúzással zárult. Szenci Molnár Albert emléktáblája előtt az emlékezés virágaival tisztelgett Németh Gabriella, Pozsony megyei képviselő, Gujber László, Hegysúr polgármestere, Fekete Márta, a Csemadok szenci területi választmányának titkára, Görföl Jenő, a Csemadok országos titkára, Matus Mónika, a szenci MTNY Alapiskola igazgatója, valamint Kontár Zsuzsanna, igazgatónő és gimnazista diákjai.