Megismerkedtünk a szüret fogalmával, mit és hogyan is szüretelnek, beszélgettünk arról, mit csinálunk a leszedett és betakarított gyümölcsökkel, hogy miért készítünk például lekvárt. Megtudtuk azt is, hogy a szüret nemcsak munka, hanem népünnepély volt, melyre egész évben készült a gazda és a családja. A munkálatok kora reggeltől késő estig tartottak, hagyományosan zajkeltéssel, riogatással indult a szüreti nap. Lányok, asszonyok voltak a szedők, akik vidékenként változó gyűjtőedénybe - vödör, kézi puttony, kosár, sajtár - szedték a szőlőt. Ők hívták a legényeket, férfiakat, akik a szőlőt akkor még fából készült puttonyba gyűjtötték. A szemeket préselés előtt összezúzták, és csak ezután indult a tulajdonképpeni borkészítés. A munka alatt vidám énekszótól volt hangos a vidék, este pedig mulatsággal zárták a napot. Beszélgettünk arról is, ki mit szüretel otthon, mit készít belőle s hogyan. S én is tanultam a vízaknai, bort készítő és kedvelő közösség gyermekeitől, unokáitól, hogyan is készítik itt a bort. Meséltem arról, hogy régen hogyan és mivel játszottak a gyermekek, milyen közösségépítő tevékenységek voltak, milyen dalokat énekeltek, míg fosztották és rakták a kukoricát vagy taposták a szőlőt.
A foglalkozás elején só-liszt gyurmát készítettünk, melyből őszi gyümölcsöket formáztuk, azután sütőben kiszárítottuk, kifestettük s megtöltöttük velük a kis képzeletbeli kosarunkat, volt benne szőlő, alma, körte, dió is. A munka neheze ezután kezdődött, amikor is mindenki egy-egy kukoricát fosztott és morzsolt le. Fájó ujjacskáink nyugtázták, de jó is, hogy van már gépi morzsoló. A lemorzsolt kukoricaszemeket összegyűjtöttük, és szívformákra ragasztottuk őket, amit mindenki szeretettel készített, és vitt haza a családnak. Semmit nem dobtunk a szemétbe, ugyanis a kukoricaszemektől megfosztott meztelen csutkánkat kukoricacsuhéba öltöztettük, s kész is volt a babánk. Ki-ki ötletesen még hajat vagy fodros szoknyát készített, de voltak, akik kifestve tették még szebbé és egyedibbé a babájukat. Eközben gyümölccsel teli kosarunkból falatoztunk, alma, körte, szilva volt az uzsonnánk.
Nem maradhatott ki a néptánc és a népdal tanulás sem, egy kis szüreti mulatságot csaptunk. Együtt énekeltük az Érik a szőlőt a két szegény legénnyel, de a Kállói szőlőbe is ellátogattunk, s csak úgy poroltunk, mikor a sűrű-sűrű raff-raff-raffra dobogtunk. Nem hagyhattuk ki a Badacsonyi szőlőhegyen dalocska átköltését vízaknai szőlőhegyre, melyhez táncot is tanultunk. A foglalkozások közben persze felcsendült a Hull a szilva a fáról is, csak úgy, mint az Ősszel érik babám. Búcsúzóul pedig a Lipem lopom a szőlőt játékban incselkedtünk kicsit az alvó csősszel.
Jól éreztük magunkat, a játékosan tanuló közös három óra csak úgy elröppent. Fontosnak tartom a hagyományaink őrzését és ápolását, úgy gondolom, csak úgy ismerhetjük meg és viselhetjük kellőképpen gondját nyelvünknek, magyarságunknak, ha tisztában vagyunk a történelmünkkel, a hagyományainkkal, a népszokásainkkal. Ebből próbáltam most egy kicsit átadni a gyerekeknek, úgy gondolom sikerült elültetni a kis magot a szívükben, mely- ha közösen gondozzuk és ápoljuk- kihajt és beérik, jövő ilyenkor pedig gazdag szüret elé nézhetünk majd.
Köszönöm a segítséget az önkénteseknek!.
Szervező: Csiki-Mákszem Lóránd (református lelkipásztor), Bajusz Erika (ösztöndíjas)
Önkéntesek: Wilhelem Gyöngyi, Szőllősi Norbert, Pop Danika
