A találkozót a Bustyaházi Római Katolikus Plébániatemplomban tartott ökumenikus istentisztelet nyitotta meg, ahol Grezsa István miniszteri biztos Isten áldását kérte a gyülekezetre, és elmondta, hogy a Felső-Tisza-vidéki kárpátaljai szórványban minden magyar megmaradása Magyarország számára is fontos küldetés.
Az istentisztelet végén sor került a Feltisza zászlójának átadására. Lévén, hogy az elmúlt évben Kőrösmező fogadta be a rendezvényt, a zászlót a kőrösmezői magyarság nevében Makkai Sándor plébános úr és Bogdán Lujza adta át Takács Máriának, aki a szervezőbizottság elnöke, és egyben a bustyaházi Szent Erzsébet óvoda vezetője is.
A zászló átadása után néhány gondolatot megosztott velünk Józan Lajos, huszti református lelkész: „Itt és most nekünk ünnepünk van, mégpedig olyan ünnepünk, hogy a máramarosi magyarok itt, Bustyaházán találkoznak. Örömmel jöttünk, örömmel gyűltünk össze. Szükségünk van –ha többször nem, de legalább évente egyszer – egy-egy ilyen találkozóra. Nemcsak nekünk van egymás felé mondanivalónk, Istennek is van mondanivalója felénk.” –majd a lelkész Lukács evangéliumából olvasott fel egy ige részletet: „Ne félj, te kicsiny nyáj, mert tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot.” Az elmélkedést egy 27 évvel ezelőtti emlékkel kezdte; amikor a bustyaházi templomot újranyitották, ugyanezt az evangéliumi szakaszt olvasták fel.
Mindjárt az ige első két szavára felhívta a figyelmünket: Ne félj! Kiemelte, hogy ezt Jézus mondta nekünk, aki mindannyiunknál jobban ismeri ezt a világot, és azért jött közénk, hogy az emberek békességben, egyetértésben és biztonságban éljenek. A lelkész Tamási Áron gondolatát hozta elénk, miszerint azért vagyunk ezen a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Az az ember, aki otthon érzi magát, nem fél. A kapun belül már biztonságban érezzük magunkat, és az Úristen pontosan ilyen világot szeretne teremteni számunkra.
Máramaros megyéről így gondolkodott: „Ez az ősi föld, nemcsak arról volt nevezetes, hogy a régi Magyarország 63 vármegyéje közül Máramaros volt az egyik legkiterjedtebb, hanem arról is nevezetes volt, hogy zordon vidék volt ez a magas hegycsúcsokkal, és sokáig hó födte bérceivel, meg a nagy kiterjedésű erdőrengetegeivel, de itt élt századokon keresztül a legkevesebb magyar más itt élő nemzetekhez képest.” A lelkész szerint ez is hozzájárult, hogy az itt élő ember egészen sajátos módon vallotta meg a mindennapi küzdelemben a magyarságát.
Hálát adott a Mennyei Atyának, hogy az embereknek még mindig fontos, hogy Isten igéjét Bustyaházán magyar nyelven hallhassák, majd hozzátette, hogy ha valami, akkor ez igazán fontos, mert ha mi egyenként közel kerülünk Istenhez, akkor ezáltal egymáshoz is közel kerülhetünk.
Ezután a zászló mögött felsorakozva megkezdődött az ünnepélyes felvonulás a fesztivál helyszínére, melynek idén a közeli sportpálya adott otthont. Az ott felállított színpad elé érve egy rövid megnyitó után el is kezdődött a Felső-Tisza vidéki települések bemutatkozása; Bustyaháza, Máramarossziget, Hosszúmező, Kőrösmező, Szvidovec, Tiszabogdán, Rahó, Czipczerei, Terebesfehérpatak, Nagybocskó, Gyertyánliget, Aknaszlatina, Técső, Visk, Huszt.
A színpadon egymást váltották a résztvevő települések, akik egy-egy rövid műsort mutattak be. Volt aki táncolt, néhányan énekeltek, ugyancsak páran verset szavaltak. A Felső-Tisza-vidéki településeket nemcsak a színpadon előadott szebbnél szebb produkcióik alapján ismerhettük meg, hanem a nézőtér mellett jobb, illetve bal oldalt felállított sátrakban a közönség meg is csodálhatta egy-egy település népművészeti sajátosságait is.
Az idei év olyan szempontból is különlegesnek számított, hogy Máramarossziget először küldött delegációt a Feltiszára.
Külön öröm számomra, hogy ebben a megtiszteltetésben pont a fogadószervezetem, a Hollósy Simon Művelődési Egylet körében működő, 2013-ban alakult SZIGET Táncegyüttes részesült, amelynek egy szűk csoportja vajdaszentiványi táncokat mutatott be a közönségnek.
A Feltisza Mikulyák László rahói plébános nevéhez fűződik, az ő kezdeményezésére jött létre ez a program, amelyet az idei alkalommal hatodszor rendeztek meg.
2017-ben, a VII. Feltiszán a Gyertyánligetiek fogadják a Felső-Tisza vidéki magyarokat.
Végezetül Józan Lajos, huszti református lelkész imájával zárom soraimat:
„... Köszönjük a mai napot, köszönjük a kegyelmed napját, amely ránk ragyog, köszönjük az újra induló iskoláinkat. Köszönjük a magyar szót, hogy Máramaros hegyei és völgyei még visszhangozzák a magyar szót, és a fenyvesek susogásaiba belevegyüljön énekük. Köszönjük a megtartatást, köszönjük a múltat, a zajos múltat és a küzdelmes jelent. Adj reményteljes jövőt életünkre és minden itt élő számára egyetértést és békességet, áldást és szeretetet. Kérjük, Tőled, mint mindeneket alkotó Teremtő Istentől és szerető Mennyeiatyától, hogy örök országod hadd legyen a mi országunk, a mi országunk a Te országod. Együtt. Veled. Benned. Így kérünk, hallgass meg bennünket. Ámen.”
