Jelenlegi hely

Mesék szárnyán

A magyar népmese napja Bukarestben

/ Czine Attila /
czine.attila képe
Kedves, családias hangulatban telt szeptember 29-én a magyar népmese napja alkalmából megszervezett program a bukaresti Ady Endre Líceumban.
A figyelő gyerekek

A mintegy 50 egybegyült személyt, gyerekeket, családtagokat, pedagógusokat, érdeklődőket színes programkavalkád várta.

Trif Olga iskolaigazgató köszöntése után az országos regemondó verseny Napsugár-díjas IV. osztályos tanulója, Veress Nóra A pletykás asszony című mese vicces előadásával nevettette meg a jelenlévőket. Ezt követően a szintén IV. osztályos Bogács Erzsike A béka, a kolbász és az egér című mesével ismertette a jelenlévőkkel, hogy egy főzési balesetnek köszönhetően hogyan lett a békából varangyosbéka. A következőkben pedig megtudhattuk Sándor Tibor III. osztályos tanulótól az azonos című meséből, hogy hogyan zajlott a daru és a róka vendégsége. Az országos mesemondó versenyen Napsugár-díjas Fazakas Tamás harmadikos diák által elmesélt A hétalvó malac meséből pedig kiderült, hogy hogyan tudjuk egy kis étellel felkelteni a malacot, ha nem akar felkelni még délig sem.

A gyerekek előadását egy népmeséből összeállított kvízjáték követte. A helyesen válaszoló gyerekek csokit rejtő aranygarast kaptak. Az esemény zárásaként a gyerekek és a gyereklelkű felnőttek a Magyar népmesék című sorozatból néztek meg négy részt. A tartalmas két óra után vidáman és élményekkel telve távoztak a jelenlévők.