Jelenlegi hely

Tanulmányi kirándulás

A „Magyar Szó” tanulmányi kirándulása az anyaországban

/ Fekete Tamás /
fekete.tamas képe
Október 12. és 14-e között volt a bosznia-hercegovinai, banja lukai magyarok ez évi tanulmányi kirándulása. Az anyaországi kirándulás során a nyelv gyakorlása mellett, történelemleckéket is hallhattak a résztvevők.
Mátyás templom előttMinorita templom EgerEgri főszékesegyházA kirándolók

A kirándulást a „Magyar Szó” egyesület vezetője, Milivojevity Irén szervezte, az ösztöndíjas Fekete Tamás segítségével. Az út célja az volt, hogy a Banja Lukán magyar nyelvet tanuló egyesületi tagok megtapasztalják a magyar kultúrát, történelmet, és az újonnan szerzett tudásukat gyakorolni tudják.

 

A kirándulást három idegenvezető is segítette, ezáltal minden városban sikerült új kapcsolatokra szert tenni. Első nap a budai várat nézte meg a csapat. Sétával egybekötött előadást hallgattak a vár történelméről, a Halászbástyáról, Szent Gellért püspökről és a Mátyás templomról.

 

Második nap Eger volt az úti cél. Egész napos barangolás az egri várban, a városban a város alatt. A kirándulók megtekinthették az egykori Líceum épületét, a varázstornyot, láthatták a Camera obscura működését, sok új dolgot hallhattak, láthattak és ezáltal tanulhattak. A Kopcsik Marcipánia is sorra került, ahol eddig nem látott, és mindent felülmúló remekműveket láthattak. Mindezek után a Szépasszony-völgy következett, ami szintén kihagyhatatlan ha a magyar hagyományokról van szó.

A harmadik és egyben utolsó napon Szentendrére utazott a tanulni vágyó társaság. Először a Szabadtéri Néprajzi Múzeumot látogatták meg, ahol láthatták a régi idők szokásait, a korabeli házakat, berendezéseket.

Ezután a városban lévő templomokról hallgattak történelmi összefoglalót, majd néhányat közülük láthattak is. A Duna parti séta közben ismerkedtek meg Szentendre történelmével.

 

 

Az egyesület tagjainak, azaz a kiránduló csapatnak nagy élmény volt ellátogatni az anyaországba gyakorolni az anyanyelvet és érezni, mit is jelent magyarnak lenni.