Asszonyfarsang

A mostani alkalom azonban, egy kicsit más volt mint a többi. A ház mindenki előtt nyitva áll az év minden napján, és szívesen fogadják az ötleteket és a kezdeményezést. Rendhagyó módon, vasárnap csak asszonyok voltak hivatalosak az asszonyfarsangra és a fánksütésre.

Kitágítva a hon- és népismeret szakkör kapuit, most a felnőttek kerültek célkeresztbe. A magyar népszokások ismertetése, némi helyi adalékkal fűszerezve nagy sikert aratott. Mivel a településen nem ismerték eddig ezt a magyar népszokást, vasárnaptól bevezették.

Sok mindenről esett szó, a fánksütési praktikáktól, örömről, bánatról, a jövőről. Közben természetesen jól érezték magukat a jelenlévők. Öt kiló lisztből sütöttünk fánkot, amit másnap a rászorulók kaptak az ebéd mellé.

Kellemes délutánt töltöttünk együtt. A társaság már alig várja a következő alkalmat a szervezkedésre.

„Az asszonyok mulatsága farsang alkalmával. Temesvári Pelbárt már a 15. sz.-ban írt a dunántúli falvak asszonyainak erről a szokásáról. Az asszonyok közös összejövetelén a férfiak nem vehettek részt. A szokás az asszonyok számára az év folyamán az egyetlen alkalmat jelentette, amelyet – egyébként szigorúan kötött életrendjüket néhány órára, esetleg egy napra, éjszakára megszakítva – mulatozással, tánccal, vigalommal töltöttek el. Az összejövetel színhelye rendszerint valakinek a háza, pincéje, a  fonóház, esetleg a kocsma volt. A szokásban nagy szerepe van az improvizációnak, a szövegek és az álarcok nagymértékben rögtönzöttek; feltehetően sem a századforduló táján, sem ma nem rendelkezik kialakult színjátékszerű hagyományokkal (népi színjátszás). Az asszonyfarsang legtovább a Mátra északi lejtőjén fekvő, elsősorban szlovák, morva településű falvakban maradt fenn. Asszonymulatságok az európai néphagyományban, főleg szláv és német nyelvterületen széles körben ismeretesek voltak. – Irod. Dömötör Tekla: Farsangi asszonymulatság a XV. században (Népr. Közl., 1958); Jávor Katalin: Asszonyfarsang Mátraalmáson (Népi Kultúra – Népi Társadalom, 1969).”[1]