Élménybeszámoló a Vajdasági Magyar Táncháztalálkozó és Sokadalomról
A több mint 350 fiatal táncos és zenész érkezésével a Jövő nemzedék éve jegyében, a 10.30 órai kezdettel meghirdetett Vajdasági Magyar Táncháztalálkozó és Sokadalom – amelynek előzménye a Topolyai Ünnepi Szentmise volt, amelyet Főtiszteletű Szakály József plébános úr tartott – már említett ünnepi hangvételű beszédjei után a Kisimre Árpád szervező által szerkesztett „Múltból jelen” című előadással a vajdasági magyar gyermek és ifjúsági néptáncegyüttesek közösen megálmodott repertoárja – azon belül is 9 egyesület és néptáncszakosztály 13 gyermek- és ifjúsági táncegyüttese valamint 7 zenekar – segített ráhangolni a közönséget a népi hagyományőrzés szellemi erejével körülölelő Folkcsarnok miliőjére.
A délután további programokkal gazdagította a Folkcsarnok terét: három táncbemutató és azzal egybekötött táncoktatás – azon belül dél-alföldi-, gömöri- és moldvai táncok – valamint a néhai népzenekutatóról és tanárról, Bodor Anikóról elnevezett teremben „Ide süss” címmel bemutatkoztak az elmúlt évek gyermek- és ifjúsági népművészeti vetélkedőinek tehetséges szólistái és együttesei.
A folytatásban Pályi János „Vitéz László” című tradicionális vásári bábjátékát figyelhették a legkisebbek. A Folkcsarnok emellett népművészeti kiállításnak, kirakodóvásárnak és a legutóbbi évek népművészeti nyomtatott és hangzó kiadványainak bemutatására is teret adott.
A Folkkocsmában az Üsztürü, a Rózsafa és a pancsovai – számomra már igen jól ismert tagokból álló – Csörömpölő zenekar tette még értékesebbé az ott eltöltött időt. A kicsiknek a bábjátékon kívül is nyújtott izgalmakat a rendezvény: a „Meserét” elnevezésű gyerekeknek szóló helyszínen a Fabatka Porta Népi Játszótér egy egész napos kalandra invitálta a legifjabb résztvevőket. Szintúgy önfeledt élményekben részesült mindenki, aki kézműves foglalkozásokkal, mesterségbemutatókkal, azon belül is arcfestéssel, bőrmívességgel, szövéssel, csuhézással, makramézással, agyagozással és gyöngyfűzéssel töltötte az idejét.
Hogy néhány személyes élményt is megosszak: nagy örömömre – a Petőfi Sándor Programban már második alkalommal a Vajdaságban szolgálva – egyre-másra találkoztam ismerősökkel, barátokkal, akik a nyári élménybeszámoló mellett a művelődés területén is érdekes diskurzusokba vontak be. Egyre-másra találtam olyan finomabbnál finomabb ételeket – többek között birkapörköltet, lángost, töltött káposztát, kolbászt és palacsintát – amelyek a folkkocsmába vezető „hosszú” úton könnyen el tudtak fogyni az emberek kezében, magára hagyva az asztalra, előre letett italt.
A kellemes őszi, napsütéses idő fokozta a jó hangulatú beszélgetéseket, ahol több korosztály tudta megosztani egymással gondolatait, és ahol a közös tánc és éneklés került előtérbe. Egyre-másra láthattam olyan programokat, ami generációkat tud összekötni akár a néptáncban, akár a kézművességben és pontosan egy ilyen dinamikájú, egyre-másra történő vigalom kell ahhoz, hogy a néptáncba azokat is bevonják, akik nem feltétlenül vennének részt fellépőkként jeles eseményeken.
Számomra is élmény volt a tánctanulás, ahol egyszerre léptünk, mozogtunk. Itt a tánclépések elsajátításán túl azon van a hangsúly, hogy a táncot megszeressük mi laikusok is.
A Délvidéken segítő ösztöndíjastársaim nevében mi is köszönjük a meghívást! Köszönjük az eseményt támogatóknak és szervezőknek a Táncháztalálkozó és Sokadalom megvalósítását. Nekem már csak azért is volt egy kicsit más élmény, mint a tavalyi Táncháztalálkozó, mert sokkal jobban felismertem ennek a napnak a lehetőségeit és céljait.
Elmondható, hogy sok vajdasági magyar számára a legnagyobb erővel bíró találkozási lehetőség ez, fiataloknak, családoknak és időseknek egyaránt. Ahogyan azt a szervezők is elmondták, egy táncház pontosan egy közösséget összekovácsoló találkozási pont – az én esetemben a többi Vajdaságban szolgáló ösztöndíjassal való megismerkedés is – ahol életre szóló élményben lehet része mindenkinek, ezzel is a magyar népi kultúrát nemcsak megőrizve, de használva is, ami kifejezi identitásunkat és értékeinket.
