Jelenlegi hely
Több éve foglalkoztat a gondolat, hogy a bennem kialakult magyarság tudatot és diakóniai szellemben való neveltetésemet, egy olyan helyen használhatom, ahol erre szükség van.
Pedagógus képzettségű, földrajz-ének és magyar néptánc oktató vagyok. Családom immáron 2 generációs közösségépítő pedagógusi múltjában és jelenében kiemelkedő értékeket sajátítottam el felmenőimtől. Ilyen a magyar néptánc szeretete, és hagyományaink őrzése. Gyerekkorom óta megszakítás nélkül együttesben néptáncolok (24 éve), 2002-ben Székesfehérváron kiváló eredménnyel végeztem el a C kategóriás néptánc oktatói képzést, miközben az országban elismert (akkori) Veszprém Táncegyüttes tagjaként számos távoli országnak mutattuk be, milyen a magyar virtus. 2006 óta tanítok néptáncot Nemesvámoson a Lencseszemek asszonykörnek és táncolok a Balaton-felvidéki kamara táncegyüttesben. Az ének oktatást és elsősorban a népdalokat anyai Nagyapámtól és Édesanyámtól tanultam, örököltem. 2014 óta vezetem eredményesen Felsőörsön a Búzavirág népdalkört. Egy év elteltével a csoport kiválóan minősült az elmúlt hónapban Zircen (KÓTA minősítési rendszerében). Balatonfüreden 2011-ben borászként végeztem a Széchenyi I. Kertészeti és Borászati Szakközépiskola, Felsőoktatási képzésén. Földrajzos vagyok érthető, hogy érdekelt a magyar termőterületeink termése, íze, azon belül a balatoni borrégiók borainak kiválóságai. Több, mint fél évtizede aktívan mutatom be a borászatokat és kóstoltatok Magyarország kiemelkedő borvidékeiről nagyszabású és kisebb rendezvényeken. Nehéz elhelyezkedni földrajzosként vagy ének tanárként, így a munkámat Veszprémben a Munkanélküliek, Álláskeresők és Segítők Veszprém Megyei Egyesületénél projektkoordinátor asszisztensként és ügyfélszolgálati munkatársként találtam meg. Feladatom nemcsak a munkanélküliek álláshoz segítése, hanem egyfajta lelki támasza. Figyelem, keresem a kiírt pályázatokat ezen és sok más területen, hogy segíthessek. Így találkoztam a Petőfi Sándor Ösztöndíj programmal is. Örömteli volt számomra az a pillanat mikor megkaphattam a lehetőséget, a programba való részvételhez. Külszolgálatom ideje alatt, hasznos beilleszkedett tagja szeretnék lenni a helyi magyar közösségnek, erősíteni nemzethez tartozásukat, magyar nyelvünket és átadni azt a tudást, amit én is kaphattam szüleimtől, tanáraimtól.