Január 3. és. 6. között tartotta első vezetői továbbképző és felzárkóztató hétvégéjét a Vajdasági Magyar cserkészszövetség Temerinben. Az alkalmon a őrsvezetőképzőbe készülő vagy azt frissen befejező vezetők szerezhettek meglévő tudásuk mellé új ismereteket és gyakorolhatták eddigi tudásukat.
Az első nap délutánján a motiváció témakörében fejlődhettek a vezetők, emellett a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség felépítését is részletesebben megismerhették.
A második napon a cserkészpróbarendszer mélyebb megértésén, valamint a kommunikáció és az önnevelés témakörén volt a hangsúly. A harmadik napon Tojzán Ákos, az Óbecsei Városi Múzeum igazgatója tartott játékos gyakorlatokat számukra, este pedig benti tábortűzi programra került sor.
A negyedik napon már csak az elmúlt három nap eseményeinek értékelésére maradt idő. A zászlólevonást követően minden résztvevő élményekkel és új tudással gazdagodva tért vissza saját csapatához.

