Jelenlegi hely

Felvidék magyar értékei fórum Nagykaposon

/ Veres Annamária /
veres.annamaria képe
Igen tartalmas előadássorozatnak lehettek fültanúi, akik ellátogattak Nagykaposon a Magyar Házba 2015. október 10-én, szombaton. Kevés olyan vidék van, ahol ennyire hagyták a saját értékeiket szunnyadni. Mégis akadtak olyan fiatalok, akik feljegyzésekből emlékekből tovább akarják és tudják örökíteni az itteni mondavilágot. Sikerült bennünk is felkelteni az érdeklődést ezen, odafigyelésre méltó dolgok iránt.

Hatalmas sikerrel zárult 2015 október 10-én a Hungarikum és a Felvidék magyar értékei fórum. A megjelentek nemcsak Nagykaposról hanem Ung-vidék és Bodrogköz számos településéről képviseltették magukat. Az előadást Szakáli István Lóránt agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár, valamint Varga Péter, a Gazda Pélgári Társulás elnöke és Varga Tibor, az MKP nagymihályi járási tikára nyitotta meg.

A bevezetőben megfogalmazódott a feladat, és az annak megoldásához vezető út is, így a térségben is elindulhat a magyar értékek számba vétele és feljegyzése. A meglévő értékek dokumentálásával kapcsolatban Huszár László, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet igazgatója illetve Bödök Károly, a Barátok Polgári Társulás koordinátora adott bővebb tájékoztatást. A kávészünet után igazán tartalmas előadásokat hallgathattunk meg Ung-vidék és Bodrogköz helyi és regionális értékeiről elsősorban Nagy Zsuzsannától, a Patrónus Polgári Társulás elnökétől, Barkó Zsuzsannától, a Cantabile énekegyüttes vezetőjétől, valamint Ilkó Zoltán, hittan filozófia szakos tanártól.

A jelenleg működő csapatok értékmegőrzéséről Szilvási Tibor ének-zene szakos tanár beszélt, majd Varga Tibor vette át a szót, végül, de nem utolsó sorban betekinthettünk Kisgéres polgármestere, Furik Csaba által egy meglévő értékmegőrzési folyamatba.

A zárszó után a fogadáson a résztvevők kisgéresi bort és géresi béles is kóstolhattak.