Jelenlegi hely

„Jól csak a szívével lát az ember” Kolumbán Sándor nagy sikerű előadása Fogarason

/ Bokor Csongor /
bokor.csongor képe
Húshagyókedden, február 9-én ismét telt házas eseménynek adott otthont a Fogarasi Református Egyházközség gyülekezeti terme. A Babits Mihály Önképzőkör vendégelőadója ez alkalommal Kolumbán Sándor volt az erdővidéki Bardocról, aki egy páratlanul tehetséges, végtelenül szerény és őszinte, intelligens, világtalan fiatalember.
Kolumbán Sándortaps

Közel száz személy vett részt a gitáros-énekes egyéni produkción, ezzel új rekord született az önképzőkör eseményei iránt érdeklők tekintetében. Úgy gondolom, hogy minden résztvevőre nagy benyomást tett a színvonalas előadás és az előadó személye, története.  Sándor egyéni és egyedi feldolgozásban adott elő magyar lírai örök slágereket, köztük sok Zorán, Bródy, Bergendi, Máthé Péter dalt, vallásos éneket. Minden egyes dalt szűnni nem akaró tapsvihar követett. Az „Azért vannak a jó barátok” című dalba a fogarasi közönség is bekapcsolódott. 

Az előadás végén felszólalt Szász Tibor fogarasi református lelkész és Bandi Attila, a halmágyi evangélikus gyülekezet lelkipásztora. A szász tiszteletes rávilágított arra, hogy az emberek hajlamosak azt hinni, hogy a fogyatékkal élőket csak sajnálni kell, segítségre van szükségük, holott mi szorulunk az ő segítségükre. Ezt most érezhette a közönség, amikor Sándor a szívéből énekelt, a szív hullámhosszán kapcsolódott össze a közönséggel, ezáltal a jelenlévőknek bátorságot és reménységet adott. Végezetül Isten áldását kérte Sándor munkásságára, hogy minél több embert megajándékozhasson zenéjével a jövőben. Bandi Attila lelkész úr elmondta, hogy most értette meg igazán, milyen világosság jött közénk karácsonykor, és hogy számunkra mit jelent a világosság és a fény. Sándor két olyan dalt is előadott, ami a fényről szólt. A tiszteletes saját bevallása szerint eddig nem értékelte a fényt, de amikor egy olyan ember szájából, szívéből hangzik el  a fénynek az értéke, aki a sugarak melegét érezhette ugyan, de a fényét soha nem látta, megértette a szentírás ezen szavait: Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Máté 5:16)

Az esemény bónuszprodukciójaként a közönség meghallgathatta a Kormorán együttes „Én istenem” című dalát egy improvizált duett formájában, előadták: Kolumbán Sándor a vendégelőadó és Bokor Csongor az önképzőkör szervezője.

Köszönet illeti Sándort, amiért vállalta a fellépést és az utat, kedves szüleit, akik elkísérték, akiknek kitartása és szeretete példaértékű és Bokor Zoltánt, aki autójával elhozta a családot Bardocról Fogarasra.

A következőkben összefoglalnám mindazt amit Sándor, az előadó osztott meg velem egy a koncertet követő Skype beszélgetés során:

"Én Kolumbán Sándor vagyok 24 éves Kovászna megyéből, Bardocról. Zenéléssel foglalkozom, gitározok-énekelek, nagyon büszke vagyok a szüleimre, rokonaimra, barátaimra és ismerőseimre, mert sokat segítenek nekem, és minden lépésemben mellettem állnak. Nagyon örvendek, hogy eljuthattam Fogarasra, ahol eddig még soha nem voltam. Nagyon emlékezetes est volt a számomra, jó volt tapasztalni azt a szeretetet, amit viszonzásként, a fogarasi közösség adott nekem. Az emberek kézfogásából éreztem, hogy nem idegenként fogtak velem kezet, hanem barátként, testvérként. Olyan volt, mintha nem először találkoztunk volna. Köszönöm a tiszteletes uraknak a gratulációkat és azt a sok sok szeretetet,elismerést, amit a szavaik által tőlük kaptam. Csodálatos volt Bokor Csongorral a közös éneklés, és a barátságunk első pillanatai. Neki köszönhetem azt, hogy eljuthattam Fogarasra, erdővidék határain túl is. Az egyre fogyatkozó szórványközösségeknek csak azt tudom üzenni innen Székelyföldről, hogy tartsanak össze, hiszen egy vérből valók vagyunk, és ne hagyják elveszni a magyar hagyományokat és a drága, szép magyar nyelvet, ami egy kincs."

„Úgy érzem hogy, nálam sokkal jobb és tehetségesebb zenészek vannak a világon, akiktől sokat tudok tanulni. Én csak egy porszem vagyok a zenében, de ha érzem, hogy az engem hallgató emberekhez eljut az üzenetem, mindig nagyon boldog és elégedett vagyok”

Az eseményen készült videó felvételek és képek a Babits Mihály Önképzőkör, Fogaras nevű facebook-oldalon érhetők el