Jelenlegi hely

Keresztút kiállítás Léván

/ Kertész Csilla /
kertesz.csilla képe
,, A legnagyobb öröm az alkotásban a felszabadult vég nélküli játék, új utak nyitása, a harmónia és az öröm szerzés a másik számára. ” - Húsvét közeledtével 2016. március 2-án nem mindennapi kiállítás megnyitójára került sor a lévai Reviczky Házban. A kiállítás témája a Keresztút. A húsvét előtti negyven napos böjti időszaknak kiemelkedő része a keresztút járás, mely hozzásegít bennünket, hogy mélyebben együtt érezzünk szenvedő Jézussal, hogy erőt meríthessünk a saját keresztünk hordozásához.

A kiállítást megnyitó ünnepséget Kiss Orsolya, gimnáziumi diák szavalata nyitotta meg, majd a kiállítás megalkotója, Némethné Jancsi Ilona kézműves mutatkozott be. Megtudtuk tőle, hogy 8 évvel ezelőtt tette meg az első lépéseit a gobelinkészítés tudományában. Mint elmesélte az első próbálkozások hamar sikert hoztak, már a harmadik kép, amit készített díjat nyert.

 A tizennnégy képből álló, tűgobelin technikával készült keresztút 2 év munka, sok álmatlan éjszaka gyümölcse, mely 2012. októberében készült el mai formájában. 2014-ben elnyerte a Magyar Kézműves Remek-díjat.

 A művésznő kreatív, innovatív munkássága nemrégiben textilből - Paverpol anyagból - készült szobrokban is testet öltött. Mottója szerint: „A legjobbak között lenni nem azt jelenti, hogy ott is lehet maradni.” Ezért a kereste a megújulás lehetőségét, amikor rátalált erre az új technikára az interneten. A megnyitó ünnepség Éder Kristóf fiatal tehetség zongora játékával zárult.

A gobelin Stáció egyedülálló alkotás, hiszen sem Magyarországon, sem Európában még senki nem varrta ki egyben ezelőtt. Örülök, hogy sikerült megszervezni, hogy ez a kiállítás eljöjjön Lévára is, és ezáltal hozzájárulhattam az itteni magyar emberek hitben való elmélyüléséhez, hogy felkészüljenek a kereszténység legnagyobb ünnepére, Jézus Krisztus feltámadására.