A természetes anyagok felhasználása szinte ismeretlen a mai gyermek számára. Kézműves foglalkozásaink keretében olyan mesterségekkel ismerkedünk, melyek az önfenntartó hagyományos kultúra anyaghasználatát oktatja. Az őszi-téli délutánokon először a gyapjúval ismerkedtünk, nemezeltünk Csíki Emőkével.
November folyamán elindult egy olyan készségfejlesztő programsorozat a székelykocsárdi Magyar Iskola délutáni foglalkozásain, ahol céljaink szerint a gyerekek természetes anyagokkal ismerkednek. Elsősorban olyan anyagokkal és feldolgozásukhoz kapcsolódó mesterségekkel, melyek a közelmúltban még hasznosak voltak, célszerűségükben és esztétikai minőségükben pedig lenyűgözhetik a mában fiataljainkat.
Nemigen találkoztak a gyerekek a gyapjú feldolgozási lehetőségeivel, bár ebben a közegben nagyon sokan közülük még közelről ismerik a juhtartás mikéntjét. Juhászcsaládból való is van az osztályokban tanulók közt. Áttekintettük egy rendhagyó néprajz órán a juhászat által nyerhető javak legtöbbjét és kitértünk a gyapjúfeldolgozás lehetőségeire is. Itt persze a nemez volt a legkevésbé ismert anyag, ezért különös érdeklődéssel tapogatták a foglalkozáson Csíki Emőke nemezkészítő kiváló munkáit: székpárnát, labdát, madárkát, süveget stb...
Csíki Emőke a Nádudvari népi kézműves iskola textilműves/nemezkészítő szakán végzett 2008-ban, bár már előtte rég megszerette sepsiszentgyörgyi környezetben a szakmát, és játszóházvezetői tanfolyammal is gazdagította foglalkozásvezetői képességeit a témában a Kallós Alapítványnál. Segítőként jött vele körünkbe Bíró Janka, aki az Artera Alapítvány 2 éves tanfolyamán Túri Emese szakmai irányításával tanulta ki a nemezkészítés fortélyát. Mindketten meghívott munkatársai az Erdélyi Hagyományok Házának és szívesen oktatnak iskolai vagy azon kívüli szervezésben is.
Mi velük nemezlabdákat készítettünk, melyen keresztül a gyerekek megtapasztalták az anyag formázhatóságát, díszítési lehetőségeit és labdás játékok készítési lehetőségit. A felsősök csodálták Emőke már minősített, igen szép munkáit, megismerkedvén így egy "műanyagmentes" világ szegletével. Célunk volt ihletet nyerni apróbb karácsonyi ajándékok készítéséhez, melyhez már várjuk is a következő decemberi alkalmat!

