Ennek hatására felbátorodtunk, és megpróbáltunk a nagyenyedi ösztöndíjas társammal még egy Fonó estet szervezni. Ilyenkor már a lányok nem jártak a fonóba, így új témát kellett keresnünk. Hosszas beszélgetés, vélemény kikérés után született meg a MeseEst. Az esemény szintén a Magyarlapádi Szorványkollégium falai között került megrendezésre. Az alkalomra meghívtunk minden magyarlapádi diákot.
Szerencsére a mostani alkalomra nyolc idős hölgy is ráért, hogy továbbadják az évek alatt felhalmozott rengeteg tudást a fiatalabbaknak. A múltkori alkalmon nagy sikere volt a fonal készítésnek, így most is magukkal hozták a guzsalyast.
Nem hiába neveztük el MeseEstnek, minden idős hölgyet arra kértünk, hogy próbálják meg feleleveníteni, hogy emlékeznek-e valamilyen régi mesére amelyet még a nagyszülőktől, vagy szülőktől hallottak fiatal korukban. Amikor elmentünk hozzájuk, hogy meghívjuk őket váltig állították, hogy ők már nem emlékeznek ilyenekre, viszont ennek ellenére a nagy napon rengeteg vicces, tréfás, tanulságos mesét hallgathattunk meg tőlük.
Természetesen mindemellett a régi időkről is sokat meséltek. Meséltek a fonóról, a fonálkészítésről, tavaszi munkálatokról, mulatságokról, és az iskolai életükről. Számomra az est legszebb pillanata az volt, amikor közösen elevenítették fel a régen énekelt kedvenc helyi énekeiket. A gyerekekkel egy közös tánccal igyekeztünk megköszönni a rengeteg szép történetet.
