A nyitracsehi Galéria Jurta Látványtár adott otthont a Szent György-napi Vigadalomnak, mely évről évre kiemelt esemény a térségben, igazi közös ünnep. Szent György-napjával hivatalosan is elkezdődik a tavasz, mely naphoz számos néphagyomány kapcsolódik szerte a Kárpát-medencében. Zoboralján a mártír lovagnak különleges tisztelete van.
A Visegrádi Szent György Lovagrend Felvidéki Nagypriorátusának Apródképző iskolája éppen itt, Nyitracsehin működik, immár tizenegyedik éve. A felvidéki lovagok közül is többen itt élnek és tevékenykednek a térségben, komoly elkötelezettséggel a magyarság és a közösség szolgálatában. A lovagrend idén ünnepli alapításának 700. évfordulóját. Zoboralja himnusza után történetükről napjainkig és a felvidéki lovagrendről lovag id. Dr. Csámpai Ottó köszöntőjében hallhattunk sok érdekességet.
Az idei év különleges, hiszen két lovagot is avattak Visegrádon a helyi közösségből. Lovagdáma Modzga Júlia épp Szent György emléknapján ünnepelte 19. születésnapját, Visegrádon, ahol minden idők legfiatalabb lovagdámájává avatták, elsőként a felvidéki apródképző haditornászai közül. A nyitracsehi fiatal közel egy évtizede vesz részt az apródképző iskola edzésein, képzésén, melynek nem titkolt célja, hogy az apródokból, fegyverhordozók, fegyvernökök, majd egykor lovagok, lovagdámák váljanak. Az embert próbáló fizikai edzések és bemutatók mellett az ifjak feladatokat vállalnak a kulturális életben és az egyházi közösségben is. A magyar kultúra megismerése és szolgálata, a lovagi erények gyakorlása és nem utolsó sorban a közös csapat iránti elkötelezettség is része az apródok nevelésének. Júliát id. Csámpai Ottó, a rendezvény házigazdája, korábbi felvidéki nagyprior méltatta, kiemelve alázatát, szorgalmát, csöndes és visszafogott, de kitartó és egyenes jellemét, ami miatt mind a felvidéki lovagok, mind a visegrádi vezetőség támogatta jelölését és avatását.
Lovag Földessy László is idén lett tagja a Szent György Lovagrendnek. Földessy László zsérei születésű rendkívül sokoldalú személyiség, akit eddig is lovagiasságáról, közössége és szülőföldje valamint a magyar kultúra és művészet iránti szolgáló szeretetéről ismertünk. Alig akad olyan rendezvény ahol verseivel, szavalatával, énekszóval vagy pánsíp művészként ne találkoznánk vele. A nyitrai magyar szentmiséken ministránsként szolgálja a liturgiát. Meghatározó közösségi ember Zoboralja közéletében. A vigadalom alkalmával is énekkel, hangszeres zenével és technikusként is hozzájárult a rendezvényhez. Szeretettel gratulálunk lovaggá avatásához!
A vigadalom zenei nyitányaként egy fegyverhordozó apród, Tóth Jázmin trombita játékát hallgathattuk. Jázmin három éve tanul trombitán, és már több rézfúvós versenyen is sikerrel megmérettette magát korosztályában. Tavaly a budapesti Szentjobb körmenetet vezette.
A 18 esztendős Bíró Bulcsú fegyverbemutatót tartott. A középiskolás fiú Nagyudvarnokon él, lótenyésztés és lovaglás szakon tanul. A Csallóközi Lovasíjászok vezetője. Lelkes kutatója a 10-ik századi Magyar és Morva hagyományőrzésnek.
Az idei év vendégzenésze Fábián Zoltán volt. A délután folyamán egy kis koncert keretében mutatkozott be a Zoboraljáról és távolabbról érkezett közönség nagy örömére. Fábián Zoltán a zene „határtalan” erejével szolgálja a Kárpát-medencei magyar közösségeket vagy épp a lengyel-magyar barátságot. Petőfi Sándor ösztöndíjasként az ő „szuperereje” a dal, de mindaz amit zenéjével üzen, azt emberileg is teljes hitelességgel és alázattal képviseli. A magyarság szeretete és a közös értékek, a közös szó itt is utat tört. Sokan együtt énekeltük Zolival - itt Zoboralján is - dalának refrénjét, mintegy esküt téve, hogy a magyar szót, örökségünket nem hagyjuk, megőrizzük, továbbadjuk.
A Szent György-napi Vigadalom alkalmával a lovag Csámpai László vezette apródképző haditornászai évről évre számot adnak tudásukról, a helyi közönség és a hozzátartozóik előtt. A Visegrádi Szent György Lovagrend katonai hagyományőrző tagozatának egyik kiemelt megtestesítői a felvidéki apródok és haditornászok. Az elcsatolt nemzetrészek közül Felvidéken elsőként formálódott középkori hagyományokat felelevenítő apródképző-iskola, mégpedig itt Nyitracsehin 2016-ban. Immár 10 éve annak, hogy Zoboralja hírét Kárpát medence szerte vitte a csapat, Mátyusföldtől Székelyföldig. Mára már több mint 100 sikeres bemutatót tudhatnak maguk mögött. Zoboralja egyik fontos ifjúsági közösségévé vált az apródképző. A színvonalas bemutatójukon a nyilak röpködése és a fegyverek csattogása lelkesítette a közönséget. Kicsik és nagyok egyaránt megcsillogtatták tudásukat. A bemutatót követően pedig bárki kipróbálhatta a fegyvereket.
Köszönet mindenkinek aki önzetlenül hozzájárult ennek az emlékezetes, mindenki számára nyitott rendezvénynek a megvalósulásához!

